Orvoshiány nehezíti az ellátást a Péterfy kórház szülészeti és nőgyőgyászati osztályán, úgy tudni több orvos, rezidens és szakdolgozó is felmondott.

Többen felmondtak

Az RTL Klub Híradójának információi szerint a kórházban tömeges a felmondás, az intézmény főigazgatója azonban azt mondja, a távozók helyére új embereket vettek fel, s az osztály zavartalnul működik. Ezzel szemben a Független Egészségügyi Szakszervezet viszont azt mondja, a távozó munkaerőt nehéz lesz pótolni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt mondja a főigazgató

Az RTL riportjában Sásdi Antal, a kórház főigazgatója azt mondta, ketten előléptetés miatt távoztak, ők egy másik intézményben fognak dolgozni, azaz az állami egészségügyi rendszer semmilyen veszteséget nem szenvedett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Új embereket vettek fel

A főigazgató továbbá arról is beszélt, hogy a távozók helyére új embereket vettek fel, így az osztály zavartalanul műkdik, ugyanakkor arra a kérdésre nem adtak választ, hogy pontosan, hányan mondtak fel, valamint mire hivatkozva.

Egyre kevesebb a nőgyógyász

A Független Egészségügyi Szakszervezetnél azt mondják: a távozó munkaerőt nehéz lesz pótolni, mert az állami egészségügyben egyre kevesebb nőgyógyász dolgozik.

A riport itt nézhető vissza:

A Péterfyben már voltak gondok

Nem ez az első eset, hogy a Péterfy Sándor utcai kórházban problémák adódnak. 2020 elején a BudapestKörnyéke.hu is megírta, hogy az intézmény sem akut, sem pedig krónikus érbetegeket nem tud fogadni, ugyanis az osztályo mindössze egy érsebész és egy rezidens maradt. Ez 2020. februárjában történt.

Kapcsolódó:

Kritikus helyzet

A budapesti érsebészeti ellátás kritikus helyzete a krónikus, és folyamatosan tovább romló munkaerőhiányból ered, országszerte kevés a az akut érbeteg ellátáshoz kellő gyakorlattal rendelkező érsebész – mondta akkor a medicalonline.hu-nak dr. Szeberin Zoltán, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ – Forrás: Wikipédia