Az ATV Start vendége volt Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja, akivel a műsorban arról beszélgettek, hogy két felmérés látott napvilágot.

A szülők szerint lesz digitális oktatás

Egyfelől az, hogy magyarok közel fele egyáltalán nem tart a negyedik hullámtól, egy másik szerint pedig a szülők 80 százaléka arra számít, hogy szükség lesz ismét a digitális oktatásra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem lehet elkerülni a negyedik hullámot

„Mi elsősorban a szakmai hangokat figyeljük, ezek pedig azt mondják, hogy a negyedik hullámot sajnos nem lehet elkerülni. Az, hogy ez milyen súlyos lesz és hogy érinti az iskolákat, azt nem látjuk előre” – mondta a műsorban Nagy Erzsébet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt mondta Gulyás Gergely

Arról is beszélt, hogy nemrég járt a miniszterelnöki hivatalban, ahol Gulyás Gergely azt mondta, csakis a legvégső esetben zárnak majd be, akkor, amikor az már végképp elkerülhetetlen.

Későn történik a zárás

„Úgy gondolom, hogy attól is tartani kell, hogy esetleg megint későn történik a zárás és nem lehet tudni, ennek milyen következményei lesznek, hiszen az iskolából a fiatalok az ott terjedő vírust haza is vihetik” – mondta.

Az iskolakezdés kérdése

Az iskolakezdés előtti oltási kampánnyal kapcsolatban azt a kérdést tette fel, hogy vajon, hol vannak mindennek az előkészületei?! „Hol látunk erre bármiféle lépést a kormány vagy a fenntartók részéről. Nem tudunk semmit” – fogalmazott.

Erre kérték a szülőket, de…

„Nyáron kijött egy direktíva néhány tankerületbe, hogy az intézmények kérjék meg a tanárokat, hogy a nyár folyamán győzzék meg a szülőket és mérjék fel, kik azok, akik kérnének a gyermekük számára oltást” – mondta a Startban a PDSZ országos választmányi tagja.

A minisztérium reakciója

A minisztérium minderre úgy reagált, hogy ők ilyen kérést nem küldtek, ez csupán a tankerületek túlkapása volt, az intézkedés pedig vissza lett volna, bár később az iskolák Nagy Erzsébet szerint azt jelezték, hogy a visszavonó levelet nem kapták meg. így most egészen kaotikus helyzet alakult ki.

A szexuális felvilágosítás

Hoffmann Rózsa nyilatkozatára, miszerint a szexuális felvilágosításra csak 14 éves kor után van szükség az iskolákban, azt mondta, hogy egészen elképesztő, hogy valaki az iskolákon kívülről mondja meg, mikor foglalkozzanak vele.

Késő elkezdeni a munkát

„Ismerik a 14 éveseket, ismerik a 14 évesnél fiatalabbakat?” – tette fel a kérdést Nagy Erzsébet, aki hozzátette, az ő tapasztalatai szerint tizennégy év felett már bőven késő elkezdeni ezt a munkát. „Azt hiszem, hogy ezt alapvetően a szakmára, a pedagógusokra kellene bízni, hogy az adott közösségen belül mikor történjen mindez” – mondta az ATV műsorában.

Teljesen abszurd

„Teljes őrület és abszurditás, hogy azt gondoljuk, hogy LMBTQ propaganda kerülne az óvodákba és iskolákba és ilyen csoportok kopogtatnának az intézmények ajtaján” – mondta Nagy Erzsébe, aki úgy gondolja hogy az olyan meglévő problémák elfedését szolgálják ezek a témát, mint mondjuk a pedagógushiány. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Koronavírus tájékoztató oldal