Csaknem három hete fekszik kórházban szívproblémája miatt Körtvélyessy Zsolt. A Jászai Mari-díjas színész bakteriális fertőzést kapott, miután átesett egy szívműtéten. A Barátok közt Hoffer Józsiját először július 27-én műtötték meg, azonban mivel két nappal később nem érezte jól magát, újra kórházba került, ahol azóta is ápolják. Lánya, Körtvélyessy Kinga elmondta, nagyon megviselte az elmúlt időszak. Az is kiderült, mikor engedhetik haza az édesapját.

Csaknem három hete kórházban

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy immár csaknem három hete fekszik kórházban szívproblémája miatt Körtvélyessy Zsolt. A Jászai Mari-díjas színész bakteriális fertőzést kapott, miután átesett egy szívműtéten. A Barátok közt Hoffer Józsiját először július 27-én műtötték meg, azonban mivel két nappal később nem érezte jól magát, újra kórházba került, ahol azóta is ápolják. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Talán túl van a nehezén

A Haller utcai kardiológián kezelik őt, ám a jelek szerint már túl van a nehezén, és nem kell olyan sokat várnia a hazaengedésre. Bár a baktérium még jelen van a szervezetében, ezért további kezelésekre van szüksége, rengeteget javult az állapota.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lánya és unokája is látogatja

A színművészt lánya, Körtvélyessy Kinga és unokája, Lilike is folyamatosan látogatják. A művész sebgyógyulásának intenzitását most is ultrahanggal figyelik, illetve még egy konzultáció is vár rá, ahol eldől, hogy a hetekig tartó kezelések után hazamehet-e, vagy továbbra is megfigyelik bent.

Megviselték az elmúlt hetek

Amíg az intenzíven feküdt, a lánya sem mehetett be hozzá, Kinga csak telefonon tudott érdeklődni a hogylétéről, így természetes, hogy mennyire megviselték őt lelkileg az elmúlt hetek. Kinga három évvel ezelőtt elvesztette az édesanyját, és nagyon megijedt, hogy az édesapjától is búcsúznia kell.

Nagy megkönnyebbülés

„Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, legalábbis remélem, hogy túl vagyunk rajta. Édesapámon ma, szerdán még vizsgálatokat végeznek, továbbra is kapja az antibiotikumokat, de az orvosok azt mondták, hogy ha minden lelete jól néz ki, akkor pénteken haza is engedik. Ez nagy megkönnyebbülés. Rettenetesen aggódom érte!” – mondta a Borsnak.

„Nagy szükségünk van rá”

„Apukám erős ember, bíztam benne és reméltem, hogy legyőzi a betegséget is. Nagy szükségünk van rá, nekem ő a mindenem és a kislányom is rajongva szereti a nagypapáját. Még nagyon sokáig itt kell lennie velünk. Arról nem beszélve, hogy aput Kecskeméten is várják, a jövő héten, ha minden jól megy, megkezdheti a próbákat. Tudom, hogy nagyon vágyik már oda is…” – tette hozzá a lánya.

Mindenkinek van egy jó tanácsa

Körtvélyessy Zsolt hangsúlyozta, hogy mindenki jól teszi, ha akár egy kisebb probléma esetén is orvoshoz fordul. Ha ugyanis a tünetek alapján időben felismernek egy betegséget, akkor megelőzhető a nagyobb baj.

Remek életpálya

A 82 éves Körtvélyessy Zsolt Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja. Korábban a Békés Megyei Jókai Színház, a szolnoki Szigligeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház színésze is volt, de szerepelt a Miskolci Nemzeti Színházban, valamint a Nemzeti- illetve Pesti Magyar Színház társulatának tagja is volt. A kecskeméti Katona József Színháznak 2008 óta tagja. 

„Amíg bírom, játszani akarok”

„Ötvennégy éve végeztem a főiskolán, azóta egyfolytában működöm, és szeretném minél tovább folytatni. Amíg bírom fizikummal, ésszel és idegekkel, addig játszani akarok, és megfelelni a nézők, valamint a saját elvárásaimnak – mondta korábban a Blikknek művész. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Körtvélyessy Zsolt. Fotó: archív