Fontos változás lép életbe januártól: akár egy forintot is fizethetünk a bankkártyával, így országszerte még több helyen lehet majd használni a bankkártyát. Nem menekülhetnek a bankkártyás fizetés elől azok a vállalkozók, akik eddig kikerülték azt és csak kézpénzt fogadtak el.

Az Országgyűlés nemrégiben fogadta el azt a törvényt, amely szerint 2021. január 1-től minden olyan vállalkozásnak lehetővé kell tennie a nála vásárlók számára az elektronikus fizetést, ahol online pénztárgép működik.

Tállai András, pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek ezzel kapcsolatban elmondta, az online kasszák manapság már nemcsak a nagyobb boltokban, a benzinkutakon és a patikákban működnek, hanem a kisebb közértekben, a zöldségeseknél, a kifőzdékben, de az edzőtermekben, ázsiai büfékben, éttermekben és az autószervizekben is. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Azaz az ilyen típusú vállalkozásoknak jövőtől a készpénz mellett a bankkártyás fizetést is biztosítaniuk kell. A pénzügyminiszter szerint jelenleg még kb. 60 ezer cég nem felel meg a feltételeknek – írja a Blikk.

Tállai emellett kiemelte azt is, hogy a vállalkozásoknak összeghatár nélkül el kell fogadniuk a banki fizetést, azaz az ügyfeleket akkor is ki kell szolgálni, ha egy fillér készpénz sincsen náluk.

A pénzügyminiszter az intézkedést egyrészt azzal magyarázta, hogy a koronavírus-járvány idején higiéniai szempontból is biztonságosabb, ha készpénz helyett bankkártyát használunk, illetve a fogyasztónak is meg kell adni a választás lehetőségét, hogy elektronikusan vagy készpénzzel szeretne-e fizetni.

Kiemelt kép: illusztráció