Váratlan bejelentés: a Dolly Roll zenekar frontembere, Dolly születésnapi koncertje után befejezi zenei pályafutását. A népszerű énekesnőt 1980-ban ismerte meg az ország, amikor csatlakozott a Hungária zenekarhoz. Most úgy döntött, „veszi a kalapját és lelécel”.

1980-ban ismerte meg az ország

Az énekesnőt 1980-ban ismerte meg az ország, amikor csatlakozott a Hungária zenekarhoz. Az átütő és időtálló sikert mégis a három évvel később alapított saját zenekara, a Dolly Roll hozta meg számára. Az énekesnő, aki 43 éve megkerülhetetlen karaktere a honi könnyűzenének, nemrég úgy döntött, hamarosan pontot tesz pályafutása végére. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bemutatta új dalát

Dolly a 74. születésnapján bemutatta legújabb dalát, majd bejelentette, hogy másfél év múlva befejezi a 43 évvel ezelőtt indult pályafutását, vagyis végleg visszavonul a színpadtól.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bulihimnusz

Dolly a Dolly Plusssz formáció tagjaival mutatta be legújabb dalát, a Lesz még folytatás című bulihimnuszt, amit a zenekarba újonnan visszatért Fehér Attila írt, aki egyébként számtalan megasláger szerzője.

Együtt folytatják pályafutásukat

„Attilának egyébként voltak más irányú útjai, de végül azt mondta, hogy sokkal jobb itt, mint máshol, így innentől kezdve együtt folytatjuk a pályafutásunkat. Vagyis lesz még folytatás” – árulta el Dolly a Borsnak.

Nagy árat fizetett az elmúlt évtizedekért

„Nagyon nagy árat fizettem én is az elmúlt évtizedekért. Rengeteg mindenről lemondtam. Az az igazság, hogy 1980 óta egyetlenegyszer volt egy 12 napos szabadságom, máskor soha. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan talpon voltam. Ez idő alatt szép sorban elmaradtak mellőlem azok az emberek, akik barátoknak mutatták magukat, de valójában nem voltak azok” – fogalmazott az énekesnő.

Mindig közbejött valami

„Sokszor megbeszéltük, hogy na majd a jövő héten találkozunk, de nyilvánvalóan mindig közbejött egy buli és nekem mindig az volt az első. Aki pedig ezt nem értette meg, az valójában nem volt az én barátom. Akik megmaradtak, ők tudták, hogy mit vállalnak” – tette hozzá. 

Kevés barárja maradt

Dollynak mára kevés barátja maradt, de ahogy fogalmazott, ők igaziak. Az énekesnő ezt követően nem várt bejelentést tett.

Életműkoncertek előtt  

„Attila háta mögött épp negyven év zene van és ha csak a Dolly Rollt vesszük, akkor mögöttem is valamivel több. Mindkettőnknek lesz egy-egy életműkoncertünk. Attiláét idén december 8-án tartjuk a Ram Colosseumban, ahol mögötte a Dolly Plusssz legénysége és leánysága áll majd, rengeteg sztárvendéggel kiegészülve” – mondta Dolly.  

„Veszem a kalapom és lelécelek”

 „Az én életműkoncertem pedig jövő év decemberében lesz az Arénában. Azután pedig én veszem a kalapom és lelécelek, vagyis abbahagyom a szakmát – jelentette be. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Dolly. Fotó: Wikipédia.