Külön nyomozócsoportot állított fel az ügyészség, az éjszakai rendőrgyilkosság részleteinek felderítésére. Budapesten, a 11. kerületben, egy ámokfutó 3 rendőrt késelt meg, az egyik járőr meghalt. A 29 éves főtörzsőrmester 29 éves volt, hősi halottnak nyilvánítják. Közben kiszivárgott egy felvétel arról, ahogyan lábon lövik és elfogják a rendőrök az ámokfutót.

Megszólalt a rendőrség

Péntek délelőtt sajtótájékoztatót tartott a rendőrség. Itt ismertették a csütörtök éjszakai tragédia részleteit, amely során egy rendőr életét vesztette, ketten pedig megsebesültek Budapesten, a 11. kerülteben. Pintér Sándor belügyminiszter pénteken a kórházba látogatta meg a túlélőket.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Több rendőr érkezett a helyszínre

„Nem sokkal éjfél után Baumann Péter életét veszítette” – mondta az ORFK Kommunikációs Szolgálatának vezetője. Az információk szerint az eredeti bejelentés azért érkezett, mert az egyik lakó be akart törni a másikhoz. Szigorított protokoll értelmében indult el több rendőr is a helyszínre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Három rendőrt szúrt meg

Ekkor szúrt meg három rendőrt egy késsel, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr előbb egy figyelmeztető lövést adott le, majd lábon lőtte a férfit, akit így elfogtak. A lábon lőtt támadót és a három rendőrt is kórházba vitték. Egyiküknek olyan súlyos volt a sérülése, hogy a kórházban meghalt.

Folyik a nyomozás

Gál Kristóf azt mondta, nem terrorcselekmény történt, a rendőrök lőfegyverrel állították meg a menekülő késelőt. A nyomozók álláspontja szerint a célzott lövés szakszerű és okszerű volt. Az elkövető személyéről a rendőrség nem adott tájékoztatást, elmondásuk szerint jelenleg is folyik a nyomozás.

Nyomozócsoportot hoztak létre

Az ügyészség külön nyomozócsoportot hozott létre. A feltételezett elkövetőt péntek délelőtt hallgatják ki. Róla, a nyomozás érdekében, a sajtótájékoztatón semmilyen információt nem mondtak az illetékesek. A tettes ellen több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és emberölési kísérlet miatt indult eljárás.

Kikerült egy videó

Az RTL-hez eljutott egy videó, amin az látható, hogy a támadó megpróbál elmenekülni, majd a rendőrök lábon lövik. A támadó többször is segítségért kiált, gyilkosoknak nevezi a rendőröket és számon kéri őket, hogy hogy tehetnek ilyet. A videót cikkünk végén tudod megnézni.

29 éves volt

Az elhunyt rendőr februárban lett volna 30 éves. Baumann Péter kilenc és fél éve vette fel a szolgálatot, amit járőrként kezdett. Folyamatos szakmai fejlődése révén már közügyi megbízott státuszban dolgozott – mondta Gál Kristóf a sajtótájékoztatón.  

Szerethető kolléga távozott

Munkatársai és felettesei mind szerették, emberként és rendőrként is kiváló személy volt. Az előző évet kiváló teljesítménnyel zárta. „Nagyon szerethető és szakmailag is felkészült kollégát veszítettünk el”. Az elhunyt rendőrt hősi halottnak fogják nyilvánítani.

Gyászol a rendőrség

A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek munkatársuk helytállása előtt.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videó az elfogásról

Kiemelt kép: részlet a videóból – Forrás: RTL