Tavaly június 15-től november 15-ig, a kilakoltatási moratórium feloldása alatt mintegy 64 milliárd forint értékben érkezett érvényes ajánlat 6300 elárverezett ingatlanra. Ez napi 40 elárverezett épületet vagy telket jelent, amelyeket többnyire még a koronavírus előtti évek ügyei miatt foglalt le a hatóság.

64 milliárd folyt be

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai szerint tavaly 5 hónap alatt, a kilakoltatási moratórium újbóli kezdetéig, azaz november 15-ig 6387 ingatlant árvereztek el – írja az rtl.hu. Az érvényes vételárajánlatok összege csaknem 64 milliárd forint volt, a vevők tehát átlagosan 10 millió forint körüli összeget fizethettek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Csak a fele kelt el

Az nem tisztázott, hogy ebből mennyi volt lakóingatlan, de jelenleg a hatóság rendszerében található 2600 objektum közül a legtöbb, csaknem 2200 darab lakóépület, lakóház vagy öröklakás. A licitre összesen 11 903 tételt bocsátottak, ám ebből csupán 6387 kelt el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Régóta húzódott

Az RTL információi szerint szerint a legtöbb érintett ingatlant még a járvány előtt, vagy a pandémia idején akarták elárverezni, azonban az akkor hatályban lévő kilakoltatási és árverési moratórium miatt erre nem volt lehetőség.

Ezt teszik a bankok

Banki forrásokból származó információk szerint a legtöbb pénzintézet nem kezdeményezett végrehajtást az elmúlt hónapokban. Fizetési képtelenség esetében pedig általában nem az épületet vagy a telket foglalják le és kényszerértékesítik, hanem a tartozást adják el, de ez átlagosan többéves procedúra.

Egyre többen nem tudnak fizetni

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint mintegy 0,4%-kal nőtt 2022 harmadik negyedévében a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya. A magánszemélyek esetében ez a mutató 3,5%-ról 3,8%-ra emelkedett, főként a személyi kölcsön és autóhitel terén.

Tovább nőhet az arány

A lakóingatlan-fedezettel rendelkező tartozásoknál javulás volt tapasztalható: 2,1%-ról 1,9%-ra csökkent a mutató. Szakértők szerint a bankok és követeléskezelők a növekvő gazdasági nehézségek miatt arra számítanak, hogy a nemteljesítők aránya akár 5 százalék fölé is emelkedhet.

Budapesten felfüggesztették

Budapesten szeptember 30-ig előre hozták az eredetileg november 15-tel kezdődő téli kilakoltatási moratórium kezdetét a fővárosi önkormányzati bérlakások bérlőinél, a folyamatban lévő kilakoltatásokat felfüggesztették. A főpolgármester elmondása szerint ez a Főváros által fenntartott önkormányzati lakásokra vonatkozik, de a kerületi önkormányzatokat is kérték a moratórium bevezetésére.

Április végig tart

„Cserbenhagyás helyett szolidaritás: a Fővárosi Önkormányzat önkéntesen vállalja, hogy 2023. április 30-ig egyetlen egy általunk fenntartott önkormányzati lakásból sem tesszük utcára a lakókat” – írta posztjában Karácsony Gergely főpolgármester.

A moratórium hatása

2010 és 2015 között az önkormányzati lakásokat érintő kilakoltatások száma nagyjából a háromszorosára nőtt, onnantól kezdve azonban csökkent, a 2020-as kiugróan alacsony adat viszont már a moratórium következménye.

Magas számok

Ezek az adatok persze csak az önkormányzati ingatlanokat mutatják, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kör összesített adatai jóval magasabbak. E szerint 2017-ben összesen 3667, 2018-ban 3212 kilakoltatás történt. 2015 és 2018 között pedig összesen bő 10 ezer kilakoltatásra került sor. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció