Két évvel ezelőtt halt meg Vértesszőlősnél az a férfi, aki siklóernyőjével először egy fán landolt, ám várakozás közben a mentésére érkező helikopter leszakította a faágat, Oroszi Zsolt pedig a 15-20 méteres mélységbe zuhant. A férfi életéért sokáig küzdöttek, egy hónapon át kezelték kórházban, ám végül a szervezete feladta a harcot és meghalt. Testvére, Angéla máig képtelen feldolgozni a tragédiát. A helikopter pilótája ellen hétfőn emeltek vádat.

Egy fára esett

A tragédia részleteiről akkor itt, a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk Zsolt sikóernyőzés közben landolt egy fán, ahonnan aztán hívta a mentésre szakosodott szakembereket, sőt még posztolt is várakozás közben. „Na kérem ennek is eljött az ideje, itt ülök egy ágon, egy szép hosszú ágon és várok” – írta, ám ami ezután történt arra nincsenek szavak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lesodorta a helikopter

A mentésére érkező helikopter ugyanis leszakította azt az ágat, melyen Zsolt várakozott, a férfi pedig lezuhant a mélybe. Sokáig küzdöttek az életéért, ám a szervezete egy hónap után feladta a harcot, 2020. augusztus 10-én meghalt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem élte túl

Zsolt 46 éves volt, de teste egy 35 éves férfi fizikumának felelt meg. Bár a családtagok reménykedtek, az orvosok nem sokat tudtak segíteni neki. Rengeteg csontja eltört az eséstől, súlyos fej- és állkapocssérülését szenvedett. A testvére, Angéla így emlékezett vissza az utolsó látogatásukra: „Az utolsó nap, amikor bent voltunk a kórházban, akkor mozgatta a lábát. Amit addig semmikor sem. Ma már tudom, hogy integetett a lábujjaival.”

Összeomlott a keringése

Egy nappal később Zsolt keringése azonban romlani kezdett, agyhártyagyulladást kapott és meghalt. Barátnője és testvére voltak mellett az utolsó órákban. 

Ezt mondja a testvére

Angéla az RTL riportjában beszélt arról, hogy sem a katasztrófavédelem, sem pedig a Honvédség soha nem kereste meg őket, hogy bocsánatot kérjenek a balul sikerült mentésért. 

Nem lesz megnyugvás

„Nekem nem kell, hogy elismerjék. Napnál is világosabb, hogy itt hibák sorozata történt, ha valaki idejön és elismeri, örülök neki, de visszahozza az öcsémet? De a szüleimnek biztos, hogy megnyugvás lett volna, ha valaki legalább személyesen megkeresi az ügyben.”

Vádat emeltek

A Központi Nyomozó Főügyészség egyébként egy nappal a tragédia két éves évfordulója előtt, azaz hétfőn emelt vádat a helikopter pilótája ellen. A vádemelés szerint a pilótának tudnia kellett volna, hogy a rotor szele veszélyt jelenthet a siklóernyősre. A pilóta, aki egyben a mentés parancsnoka is volt, nem járt el körültekintően.

Ez várhat rá

Az ügyészség indítványozta, hogy felfüggesztett börtönbüntetésre ítéljék a pilótát, illetve határozott időre tiltsák el a légi járművek vezetésétől. A meghalt siklóernyős testvére, Angéla azt is elmondta, mindenképpen szeretne ott lenni majd a tárgyalásokon, mert szeretné látni azokat, akik a helikopterben ültek.

„Számomra az a végeredmény, hogy egyedül ezt a helikopterpilótát ítélik el – akit már lassan én is kezdek sajnálni –, számomra semmilyen megnyugvást nem fog adni. Egy ilyen esetben találni valakit, aki egy személyben felelős a történtekért, nem hiszem, hogy etikus lenne.” – mondta Angéla.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A riport itt nézhető vissza:

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel