Tavaly ősszel tartóztatták le Gyenes Leventét, Gyömrő polgármesterét. Adócsalással vádolják a település első emberét.

Ez a vád Gyenes Leventével szemben

A gyömrői polgármestert azzal gyanúsítják, hogy tagja lehet egy olyan számlagyáras bűnszervezetnek, amely biztonsági őröket foglalkoztat. A hivatalos indoklás szerint bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt rendelték el a nyomozást. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fél évet már börtönben kellett töltene

2022 szeptemberében tartóztatták le Gyenes Leventét. Ahogyan arról beszámoltunk, március 9-én döntött úgy a Szombathelyi Törvényszék, hogy kiengedik a börtönből. Egyelőre azonban nem lélegezhet fel.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hosszú időre rács mögé kerülhet

Jelenleg is folyamatban van a gyömrői polgármesterrel szemben a költségvetési csalás miatt folytatott eljárás. Amennyiben a polgármester ellen felhozott vádak igaznak bizonyulnak, évtizedekig tartó szabadságvesztésre ítélhetik Gyenes Leventét. Akár húsz évig is rács mögé kerülhet.

Házi őrizetbe került

Gyenes Levente jelenleg házi őrizetben van. Így adott interjút a Signal Tv-nek, a gyömrői városi adónak.

Ártatlannak tartja magát

A gyömrői polgármester azt mondta, hogy „én egy áldozat vagyok ebben, nem pedig bűnöző”. Úgy gondolja, hogy túllőtt a célon az, aki ezzel az üggyel összefüggésbe hozta a nevét.

Az esküvője előtt tartóztatták le

Gyenes Leventét néhány nappal azelőtt tartóztatták le, hogy esküvője lett volna. Szerinte ez eleve szokatlan, a nyomozók nem szoktak ilyet csinálni. Nem tartja kizártnak, hogy a letartóztatásának köze van a 2022-es országgyűlési választásokhoz.

Ez lehetett a gond szerinte

Gyömrő első embere azt mondta, hogy az elmúlt években a korábbiaknál magasabb összegű támogatást kapott a település.

A NAV is posztolt az ügy kapcsán

Az adóhatóság októberben közzétett egy felvételt “Alvilági alvállalkozók” címmel. Úgy fogalmaztak, hogy “több mint másfél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató számlagyáras bűnszervezet”. Ezzel az üggyel hozták összefüggésbe Gyenes Leventét.

A NAV-os videóról és a börtönről is beszélt a gyömrői polgármester

Ő maga túlzásnak érzi, hogy rátörték az ajtót szeptember 13-án hajnali 5 órakor. Gépfegyveresek teperték le, majd fél évig börtönben volt, de azt mondta, nem roppant ettől össze. Kihasználta a rácsok mögött töltött időszakot, és megtanult konyhanyelven olaszul.

Nem mond le

A polgármesteri címről nem hajlandó lemondani, adott esetben újból indulna a tisztségért. Úgy véli, hogy a polgármesteri híre és tisztsége makulátlan. Elmondása szerint Gyömrő legnagyobb adózója az ő cége, ami jó a városnak. Leszögezte, nem a település pénzéből gyarapodott a vagyona. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Gyenes Levente – Forrás: archív