Még mindig nincs túl fia halálán Csuja Imre. A színész 29 éves gyermeke önkezével vetett véget életének még 2019-ben. Másik fia is hasonló módon halt meg, de ő 18 évvel ezelőtt. A színész hosszú idő után most előszőr beszélt a családi tragédiáról.

Meghalt a 29 éves fia

Csuja Imre 29 éves fiának holttestét 2019 októberében, Budapesten, a 16. kerületben, a Naplás-tónál találták meg. A fiú édesapjával dolgozott a Mi kis falunk forgatásán.

Egy járókelő vette észre a holttestet

A testet egy kutyáját sétáltató hölgy vette észre a Naplás-tó melletti erdőben. A hölgy a közelben dolgozó munkásoktól kért segítséget, akik értesítették a rendőrséget. A helyszín közelében állt egy szürke Suzuki, amivel valószínűleg az áldozat érkezett a helyszínre.

Kötelet is találtak a helyszínen

A hatóságok az iratai és a mobiltelefonja alapján azonosították Csuja Imre fiát, aki egy kötelet is vitt magával az erdőbe. A BRFK az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

A másik fia is öngyilkos lett

Csuja Imre első gyermekét 18 évvel ezelőtt is tragikus körülmények között vesztette el. Bár Gergő szólt szüleinek, hogy nem szeretne élni, már a szakember sem tudott segíteni a démonjaival küzdő fiún. A színészt akkor kollégái támogatták, hogy fel tudja dolgozni a rettenetes tragédiát.

Interjút adott Csuja Imre

Csuja Imre most a YouTube -on Péterfi Juditnak beszélt a tragédiákról, amelyek érték, arról, hogyan éli ezeket túl, az unokáiról, és persze, arról, miként éli meg, hogy az emberek a polgármester szerepével, illetve Csoki bácsival azonosítják.

„Nem lehet megrogyni”

A tragédiákkal kapcsolatban az ennél a résznél meglehetősen komorrá váló beszélgetésben Csuja Imre így fogalmazott: „Naponta megrogyok, ezen nincs mit szépíteni. De van egy csodálatos lányom, náluk van három csodálatos unoka, nem lehet megrogyni”

A színész ki tudja magából játszani a tragédiát

„Az ember a tragédiáját végig viszi, amíg él. A színész ki tudja játszani magát a tragédiából… vannak olyan szerepek, amikor nem kell gyötörnöm magamból egy könnycseppért” –mondta Csuja Imre.

Fia halála után már színpadon állt

Két nappal kisebbik gyermeke halála után már színházban játszott Csuja Imre. Shakespeare legismertebb drámájában, a Hamletben alakította Polonius, az állami főtanácsos szerepét. A drámai darabban először őt ölik meg, majd lánya, Ophelia öngyilkosságot követ el, fia pedig tőr általi halált hal.

Vastapsot kapott

A közönség nagyra értékelte Csuja Imre lélekjelenlétét, a színész az előadás végén vastapsot kapott, hosszú percekig állva ünnepelték a nézők.

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Kiemelt kép: Csuja Imre – Forrás: BPK mondázs