A Méhek világnapján ültem le írni épp, miután egy darázs tévedt a kertésznadrágomba. Azt hiszem, az ordításomtól kaphatott szívrohamot, és nem a rámért ütéstől távozott az örök vadászmezőkre. Bocsánatot kértem tőle, bár az neki sovány vigasz, nekem meg még napokig sajgón lüktetett az ülepemen az emléke, sajnáltam hát magamat is erősen – írja alábbi cikkében a BudaPestkörnyéke.hu kertszakértője, az ehető virágok magyarországi tudósa, Halmos Mónika.

Pedig amúgy jól megvagyunk a kertben: a darázs, a méh, a hangya, a hernyó – mert ő lepke lesz, vagy volt. Igen megbarátkoztunk és úgy érzem, tiszteljük egymást. Nem tudom, ezek a hat, nyolc lábúak hallottak-e Alphonse Karr: Utazás a kertem körül című könyvéről, de e kedvenc olvasmányom sokat segített abban, hogy ne eltűrjem, hanem a kert állandó lakosaiként tiszteljem őket. Ami persze, nem zárja ki, hogy a konyhába tévedő hangyát, a függönyön zümmögő legyet és a paradicsomon lebzselő poloskát megpróbáljam likvidálni. Más szóval agyoncsapni. De munka közben mesélek nekik a könyvről.

A méhek jutottak eszembe e napon is, mert kertbarátok és növénytudósok mondják, kevés a méh. Nagyon és egyre kevesebb. És azt jövendölik, mi sem éljük túl sokkal, ha ők kipusztulnak. Tavaly például sokan panaszkodnak, hogy szépen virágzott az uborka, a cukkini, termés aztán semmi. Jómagam is lényegesen kevesebb méhecskét figyeltem meg a réteken, a kertben, a tavasszal virágzó szilvafákon.

Az a szép zöld gyep nagyon káros!

A „meddő kertek” – az én olvasatomban a jellemzően lakóparki gyep és tuja összeállítások – tulajdonosai zöldeknek vallják magukat, valójában inkább környezetrombolók. Gondoljuk csak végig, milyen környezeti terhelést jelent a nagy felületű gyep létrehozása, karbantartása, öntözés, nyírás, tápoldatozás, a zsákokba gyűjtött fű elszállítása.

A monokultúrás tujasorok pedig sorra halnak el. Sajnos, egyre több hagyományos, vidéki kert alakul át ilyen „zöld” kertté, kényelemből. Mert a lombhullató fának hullik a lombja, és alatta erjedt gyümölcs gyűlik – hallottam több helyről is. Ennek a meddő kertnek továbbfejlesztett változata a műanyag fűvel borított kert gumi kiegészítőkkel, kifeszített árnyékolóval.

Rovarhotelt a kertbe!

Tehát több okból is fontos lenne, hogy minél több méhet csalogassunk a kertünkbe. Ennek egyik módja, hogy sok virágot ültetünk.  Nem csak az előkertbe, vagy a balkonládába, hanem például a veteményesbe, a zöldségek közé. Vannak nagyon hatásos növénytársítások, amelyek felveszik a harcot a kártevőkkel szemben is. A fűszerkert növényeit hagyjuk virágozni, közéjük ültessünk ehető virágokat – a szemnek, az orrnak és végül az ízlelőbimbóink gyönyörűségének.

Helyezzünk ki rovarhotelt, ezzel oda tudjuk csalogatni a méheket. Gyerekeknek is jó gyakorlati példa! Nálunk ez évtől az árokpart is nálunk méhbarátként üzemel. Osztrák barátaim példáját követve, az árokpartot sokféle virággal vetettük be, és most erősen figyeljük: reményeink szerint hamarosan színes virágpompával szereznek majd örömet a szemnek és a sok-sok szorgos rovarnak.

Vadvirágos árokpart

Ez most egy kísérleti terület, a biológiai sokszínűségért, a zöldebb környezetért, egy lépés a természetes élettér felé. A szomszédokat is sikerült „megfertőzni”, lebeszélni egy-két szalonképtelen kerti tevékenységről – azóta örvendenek százszorszépes tavaszi rétüknek, melyekből jut bőven az unokáknak szánt palacsintába is.

Gondolkodjanak el azon, vajon azok a zöld kertek, amelyek tujasorból és lehengerített gyepszőnyegből állnak, vajon mennyire zöldek? Mennyire fenntartható, madár- és méhbarát a fűtáppal locsolom-hetente lenyírom-kukazsákban elvitetem program? Mennyire szolgálja az élővilágot, a Föld fennmaradását, a gyermekeink jövőjét?

Gondoljanak a jövőre, a távolabbira – a méhek és magunk miatt. Hamarosan újabb zöld gondolatokkal és tanácsokkal jelentkezem, addig is további kerti ötletekkel vár a www.rozskunyho.hu oldal, valamint a Rózsakunyhó Online videók.

Halmos Monika, fitoterapeuta, food stylist, az ehető virágok hazai szakértője

Halmos Mónika – Forrás: Rózsakunyhó.hu

Az általa alapított Rózsakunyhó Alkotóműhely az igazi zöld gondolatok ötlettára. Több, mint két évtizede kutatja az ehető virágok és vadnövények világát, több mint 80 megjelent szakácskönyv fémjelzi nevét. Könyvei az egészséges táplálkozást, a fenntartható kertművelést, a klímabarát konyhát tartják szem előtt, de betekintés adnak a vadnövénygasztronómia és az otthoni környzetebarát vendéglátás világába is.

Előadásokat, kertlátogatásokat, kóstolóprogramokat tart, workshopokon adja át a tudást az érdeklődőknek a kert és konyha témakörökben, rendszeres beszélgetőtársa több rádióműsornak, tévéműsorai vannak. Könyvei egy része német nyelven is elérhető, rendszeres résztvevője a grazi szakácskönyvfesztivál színpadának. A fiatalabb korosztályt értékes és hiánypótló életvitel- zöld háztartástan gyakorlati útmutatásokkal célozza meg.

Írásainak illusztrációi saját kis fotóstúdiójukból kerülnek ki, ahol rendszeresen kiscsoportos ételfotós kurzusokat is tartanak. Virágos birodalma Sóskúton található, az „Ehető virágok kertje” méhbarát, természetközeli biokert, ahol ehető virágok és gyógynövények nőnek. Ezekből készült termékei a természet patikájának és luxusának ínyencségei a Rózsakunyhó.hu oldalon nézhetők meg.

Fotók: Halmos Mónika képei