Egészen elképesztő, de négy év kellett ahhoz, hogy elkészüljön egy zebra Budapest 8. kerületében, az Orczy úr és a Kőris utca kereszteződésében. Ráadásul a zebra mintegy 80 millió forintba fájt, a kerület önkormányzati képviselője, Camara-Bereczki Ferenc Miklós most elárulta, mi tartott ilyen sokáig.

Négy év, 80 millió

A 2019-es önkormányzati választások előtt Camara-Bereczki Ferenc Miklós, aki a körzet közös ellenzéki képviselőjelötje volt, ígéretet tett arra, hogy a zebra megvalósul. Azonban már lassan a következő önkormányzati választások jönnek, a zebra pedig csak most, négy évvel később készül el és 80 millió forintba került. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Nyomós ok

A képviselő a 444 megkeresésére elmondta, nyomós oka van anna, hogy a megvalósítás ilyen sokáig tartott. „Az Orczy út a főváros, nem a kerületi önkormányzat fenntartásában van. A Tarlós-féle városvezetés idején elkezdődött az Orczy tér felújításának megtervezése.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem volt fedezet

„A 2019-ben felálló új városvezetés idején vált világossá, hogy ennek nincs pénzügyi fedezete. A gyalogátkelő csak egy része lett volna az Orczy tér rendezésének. Sok idő és energia ment el arra, hogy a nagy Orczy téri tervcsomagból úgy vegyék ki a gyalogátkelőhelyet és a környékét, hogy az engedély megmaradjon.”

Számos nehézség közbeszólt

„Bíztam abban, hogy hamarabb megvalósulhat a gyalogátkelőhely, de jött a covid és számos nehézség. Korábban például úgy volt, hogy a főváros fedezi a kiadások felét, aztán kiderült, hogy nem, így a 8. kerületi önkormányzatnak kellett átvállalni a költségeket. Nagy segítség volt, hogy az Aldi 15 millió forint értékben tett közérdekű felajánlást” – magyarázta.

Meglepődött

A sokkolóan magas ár kapcsán pedig így fogalmazott a képviselő: „Amikor jöttek a becslésekkel, hogy mennyibe kerül, én is meglepődtem. Ez valójában két gyalogátkelőhely, mert az Orczy úton és a Kőris utcán is van zebra.”

Sok volt a dolog

„Járdaszigeteket kellett kialakítani, közvilágítást javítani, csapadékelvezetést megoldani, zöldterületet bővíteni, megújítani. A legtöbb pénzt, a költségvetés felét a jelzőlámpa vitte el. Mi azt gondoltuk, enélkül is rendben lenne, de a közlekedési hatósággal hónapokon keresztül ment az egyeztetés, végül csak így lehetett megoldani”

Vannak más munkák is

A képviselő kérdésre, hogy a zebra elkészülte után nem-e érez ürességet azt mondta, egyáltalán nem. Boldog, hogy végre elkészült, továbbá hozzátette: „Más munkák is vannak, például a Szeszgyár utca és több közterület felújítása.”

Nehézsorsú városrészek

Camara-Bereczki Ferenc Miklós azt is eláruta a következő választásokon is indul. „Bőven van mit csinálni. Azt szoktam mondani, hogy a Magdolna és az Orczy negyed képviselője vagyok, ha nem is a teljes negyedeké. Nehéz sorsú városrészek ezek, van munka bőven az utcák fásításától, zöldítésétől kezdve a Kálvária téri benzinkút ütemezett megszüntetéséig. Számos feladat túlmutat a június 9-ei választáson” – magyarázta. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Kiemelt kép: Orczy tér – Forrás: Google Maps