Ahogy az korábban itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk, Tóth Vera és szerelme, Pauli Zoltán pénze az ukrán válság miatt csődbe ment Sberbankban ragadt. Most megszólalt Zoli, aki elmondta, nem mindent mond el ezzel kapcsolatban Verának, hogy kímélje őt.

Megpróbálnak felszínen maradni

Tóth Vera és szerelme Pauli Zoltán két éve próbálnak felszínen maradni úgy, hogy mindkettőjük hivatását padlóra küldte a koronavírus-járvány. Most pedig a háború következményeivel küszködnek: Zoltán pénze a csődbe ment orosz bankban volt. Nagy gondban van, mert családok megélhetése függ tőle, Verát pedig próbálja megkímélni az idegeskedéstől – írja a Blikk.

Csődbe ment bank

A cégnyilvántartás szerint a csődbe ment Sberbanknak mintegy 16 ezer vállalkozó ügyfele volt, köztük Tóth Vera és párja, Pauli Zoltán közös vállalkozása a palkonyai PalKonyha nevű étterem. Veráék ezzel nehéz helyzetbe kerültek.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Fizetésképtelen bank

Az anyavállalat fizetésképtelenségének kimondása után március elején a Magyar Nemzeti Bank visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte a bíróságon annak végelszámolását. Oroszország ukrán megszállására válaszként adott európai szankciók tették be a kiskaput a Sberbanknak. Ez persze nem vigasz Tóth Veráéknak.

38 millió forint

Sokaknak több tíz, száz milliója volt a számláján, ebből finanszírozták a cégük működését, és mivel maximum 38 millió forintot térít vissza az állam, közülük többen is kénytelenek lesznek lehúzni a rolót. Nekem ennél kisebb összeg volt a bankban, mondhatni ‘jól jártam’. Bár ahelyett, hogy kenyeret dagasztanék, és a vendégeket várnám, szaladok a pénzem után – kezdi a Story magazinnak Pauli Zoltán, aki azt is elárulta, hogy amennyire lehet, párját, Tóth Verát kíméli az üzleti gondjaitól, nem mondott el neki mindent, hiszen a pandémia miatt is volt oka miért idegeskedni, nem szeretné, ha még több stressz érné.

Álmatlan éjszakák

Zoli így folytatta: Nem akarok álmatlan éjszakákat okozni Verának, jobbnak látom nem terhelni őt a részletekkel. Persze nagy vonalakban tisztában van a helyzetemmel, helyzetünkkel, hisz’ közös az életünk. És összekapaszkodunk, mint mindig. A család is összezár, ami megnyugtató. De nem kell engem félteni, megoldom majd ezt is – magyarázza Zoli, aki megállás nélkül hívogatja a beszállítóit, partnereit, hogy elmagyarázza, rajta kívül álló okokból nem tudja őket kifizetni.

Példátlan helyzet

Az énekesnő és párja azt írták a Facebookon, példátlan hogy „meg tud történni egy európai országban, hogy vállalkozások és családok ezrei egyik pillanatról a másikra elveszítik valamennyi pénzügyi forrásukat egy bank csőd miatt.”

Betétesek kártalanítása

Március 3-ától március 18-áig zajlik a Sberbank jogosult betéteseinek a kártalanítása 38 047 000 forint értékig – közölte az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). Eközben a nagyobb költségvetésű, ezért a betétbiztosítás alá nem tartozó önkormányzatok segítségére sietett a kormány.

Mi a helyzet ha valaki 38 milliónál többet tartott a csődbe ment bankban?

Abban az esetben, ha a betétes a 100 000 eurónak megfelelő forint összeget meghaladó vagy az OBA által nem biztosított betétköveteléssel rendelkezik, akkor az OBA által ki nem fizetett betétrészre a hamarosan meginduló végelszámolási eljárásban hitelezői igénybejelentést lehet tenni.

300 milliárd

Portfolio becslései szerint legalább 300 milliárd forintnyi betét vár kártalanításra a végelszámolás alá került Sberbanknál. Az OBA megerősítette: várhatóan igénybe veszik az MNB ilyenkor rendelkezésre álló áthidaló hitelét, illetve új forrás bevonása is várható.

Teljes csőd

Nemcsak a likviditási, hanem a tőkehelyzete is megrendült a magyarországi Sberbanknak, ugyanis egy nagy összegű betéte ragadt bent anyabankjánál, a végelszámolás alá került osztrák Sberbank Europe-nál. A bankfelügyelet nem talált rövid időn belül átvevő intézményt a felügyelet a bankra, így kénytelen volt a végelszámolás mellett dönteni – jelentette be Kandrács Csaba, az MNB alelnöke. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tóth Vera és Pauli Zoltán – Forrás: Facebook/Tóth Vera/BPK-montázs