Egy durva baleset előzménye és utóélete foglalkoztatja napok óta a szentendreieket. A Dunakanyar körút és a Barackos út kereszteződésében szerdán, a hajnali órákban történt meg a baj. Ittas fiatalok csapódtak egy villanyoszlopnak egy Suzukival.

Villanyoszlopnak ütköztek

Kis híján tragédiát okozott a felelőtlenség Szentendrén. A napokban, az éjszakai órákban a Dunakanyar körúton, a Barackos útnál ittas fiatalok villanyoszlopnak csapódtak egy Suzukival. A jobb első ülésen ülő utas kirepült és súlyos lábsérülést szenvedett. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megdobhatta őket az aknafedlap

„A helyszínt elnézve nem az ittasság gyanúja merülne fel bennem először, hanem hogy a szűk kanyarban az aszfalt szintje alatt sok centiméterre elhelyezkedő, természetesen pont a keréknyomban lévő aknafedlapok valamelyike megdobta őket, esetleg kitörhetett a kereke” – írta egy hozzászóló az egyik helyi Facebook-csoportban.

Katasztrofális állapotban

„A 11-es út katasztrofális állapotban van, amit nem is a kátyúk miatt lehet ráfogni, hanem mert egyetlen aknafedlap, vagy víznyelő sincs, ami szintben lenne az aszfalttal” – tették hozzá.  „Hozzáteszem, a lakott területen kötelező sebességhatárt betartva az aknafedlapok még a 11-esen sem dobálják neki az autókat villanyoszlopoknak, pedig én is minden nap arra járok” – finomított a helyzeten egy másik helyi lakó.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Tanulópénz

„Ez egy jó tanulópénz volt, remélhetőleg megtanulta a leckét a fiatal sofőr” – fogalmazott egy kommentelő. „Addig jó, míg egy oszlop fogja meg az autót és nem egy ártatlan szembe jövő család” – fűzte hozzá egy szentendrei lakos.

Hiába várnak a felújításra

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a közelmúltban, hogy a mindennapossá vált hatalmas torlódások miatt ismét a figyelem középpontjába került a 11-es főút állapota, illetve annak forgalma. A Dunakanyarban élők hiába várnak már évek óta az út felújítására, még optimista számítások szerint is újabb évek telhetnek el a megvalósításig – írja a város honlapja.

Leromlott állapotban

A szokásosnál is nagyobb szeptemberi torlódások rámutattak, elodázhatatlan a 11-es főút felújítása, a forgalomirányítás korszerűsítése, a szentendreiek mégis hiába várnak erre. Az út állaga annyira leromlott, hogy bizonyos szakaszokon úgy pattog az autó, mint egy, a Duna vizére dobott kacsázó kő, írja a szentendrei portál.

Választási ígéret volt

A tavalyi választások előtt egymást érték a hírek, hogy mikor írják ki a közbeszerzést a kivitelezésre, illetve, hogy mikor indul a megvalósítás. Vitályos Eszter, a választókerület fideszes országgyűlési képviselője például 2022. március-22-én a következő Facebook-bejegyzéssel kampányolt: „A mai napon a Magyar Közút megkezdte a 11-es főút felújításának előkészítését, amely után évente 50 órával kevesebbet ülünk majd a dugóban!”

Mi lett belőle?

Június 14-én viszont Vitályos Eszter az alábbiakat mondta az útfelújítással kapcsolatosan: „Ezzel nem akarom azt mondani, hogy itt is elképzelhető, hogy a beruházás egy későbbi időpontban kerül megvalósításra, de azért jó, ha a fejünkben van, hogy több ezer projektet fog átnézni az Építési és Beruházási Minisztérium. Örüljünk, ha ez a projekt úgy tud megvalósulni, és akkor, amikor számítunk rá”. A képviselő akkor még arról beszélt, hogy augusztusig várhatóan eldől a 11-es főút sorsa.

Idén és jövőre szinte biztosan nem indul el a beruházás

Aztán Lázár János építési és közlekedési miniszter több lépésben 2100 milliárd forint értékben csaknem 300 állami beruházás leállításáról és felfüggesztéséről döntött, de még hosszú ideig nem lehetett tudni, mi is lesz az útfelújítás sorsa. Végül idén május 12-én derült ki, hogy a régiós beruházások is felkerültek arra a listára, amelyen a megszorítások miatt leállított fejlesztések szerepelnek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a baleset helyszíne. Forrás: Facebook/Szentendre Blogol