Halála után derült ki, hogy milyen magányosan és milyen nehéz anyagi körülmények közt élt Kandech Evelyne. Az egykori Megasztáros pincérnőként dolgozott, de a járvány alatt elveszítette állását. Egyedül, pénz nélkül küzdött a rákkal.

Meghalt a volt Megasztáros

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, szombaton meghalt Kandech Evelyne. A Megasztár egykori versenyzője 37 évesen, súlyos betegségben hunyt el. Tavaly rákot diagnosztizáltak nála. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Apja nem tudja eltemetni lányát

Bár még nem zárult le a hivatalos ügymenet, már most látszik, hogy a Megasztár egykori tehetségét nem tudja saját erőből eltemetni Sierra-Leonéban élő édesapja. A férfinek sem a hazautazásra, sem a ceremóniára nincs pénze.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Köztemetést tartanának  

Mivel Evelyne-nek nincsen olyan rokona, aki magára vállalná a végső búcsúztatás költségét, a magyarországi szabályozásoknak megfelelően köztemetéssel helyeznék végső nyugalomra. Egy egyszerű koporsóban, a temető végében. 

Anyja halála után bezárkózott

Evelyne öt évvel ezelőtt vesztette el a Pécsett élő édesanyját, rajta kívül nem tartotta sem az édesapjával sem a távoli rokonokkal a kapcsolatot. Az anyukája halála után Budapestről Pécsre költözött, az ismerősei szerint ezekben az időkben kezdett teljesen bezárkózni.

Pincérként dolgozott

Fellépései alig voltak, hogy fent tudja tartani magát, pincérként dolgozott, aztán jött a pandémia. Egyik barátja a Borsnak azt mondta, hogy csak halála után állt össze a kép, min ment keresztül.

Anyagi gondokkal küzdött

„Többen is voltunk, akik rendszeresen kerestük, szerettük volna tartani vele a kapcsolatot, de nem jártunk sikerrel. Egy-egy üzenetre hónapok múlva válaszolt, ha válaszolt egyáltalán, teljesen elzárkózott mindenki elől. Most derült csak ki, hogy a járvány kitörésével elvesztette a munkáját, semmi pénze nem volt” – mondta a Borsnak Evelyne közeli ismerőse.  

Nem kért segítséget

„Egyszer azt mondta, hogy inkább meghalt, minthogy segítséget kérjen. Döbbenetes, de végül így is lett.. Szívszorító, hogy inkább meghalt, minthogy veszítsen a büszkeségéből”.

Összefogtak a barátai

Az énekesnő volt barátai, illetve az egykori Megasztárosok a napokban újra összefogtak és úgy döntöttek, hogy nem hagyják, hogy Evelyne-t köztemetésen helyezzék végső búcsúra. Szeretnék ők kifizetni a temetés költségeit, ennek érdekében már fel is vették a kapcsolatot a hivatalos szervekkel.

Méltó búcsú

„Nem engedjük el őt így, ilyen körülmények között. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy méltó búcsúztatója legyen” – mondta Tóth Vera. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kandech Evelyne