Szerda délben, egy Facebook bejegyzésből derült ki, hogy lemondott Palkovics László. A technológiai és ipari miniszter távozását a kormány hivatalosan még nem erősítette meg, de nem is cáfolták. A miniszter szerda délelőtt találkozott személyesen Orbán Viktorral, miután a tegnapi kormányülésen már nem vett részt. Kormányzati források szerint Palkovics László azért távozik, mert a tárcától elvették az energetikai ügyeket és egy önálló minisztériumot hoznak létre.

Lemondott a miniszter

Amint arról korábban beszámoltunk, lemondott Palkovics László, technológiai és ipari miniszter. A hírt elsőként a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) közölte a Facebook-oldalán. Az egyesület azt írta, a miniszter lemondásának hátterében a Kréta rendszer feltörése áll. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Elvonnak egy fontos területet

Nem sokkal később azt is közölték, hogy elvonják a tárcától az energetikai ügyeket, ez is a lemondás egyik oka volt. A VEKE szerint már meg is van az utód.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Orbán elfogadta a lemondást

Ugyanezt támasztja alá, a 24.hu kormányzati körökből származó információja is, amely szerint valósak a Palkovics László távozásáról szerdán beindult hírek, a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetőjének lemondását Orbán Viktor miniszterelnök már el is fogadta.

A kollégákat már értesítették

A miniszter távozását már be is jelentették a minisztériumban, állítólag a munkatársakat hivatalosan is értesítették a hétfői átadás-átvételről.

Új minisztérium jön létre

Kormányzati források szerint Palkovics László lemondása mögött az áll, hogy a miniszterelnök elfogadta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter javaslatát, amelyben egy önálló energetikai minisztérium felállítását indítványozta. Ez azt jelentette, hogy Palkovics tárcáját megfosztják az energiaügyek felügyeletétől.

Személyesen találkoztak

A miniszter szerda délelőtt találkozott személyesen Orbán Viktorral, ezen a négyszemközti megbeszélésen véglegesítették a távozását. A miniszterelnök a tegnapi kormányülésről egy fotót is kitett a közösségi oldaláról, amelyen már nincs rajta Palkovics László.  A miniszter hatáskörének szűkítését nem fogadta el, a minisztérium vezetői előtt azt mondta: „Nem erre szerződtem” – írja a 24.hu.

Keddi kormányülés Palkovics László nélkül

Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Orbán úton van

A kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan a Telexnek nem cáfolta a Palkovics lemondásáról szóló értesülést. Azt írta: „A miniszterelnök úton van Üzbegisztánba; a kormányzati ügyekkel kapcsolatos kérdésekkel kérem, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez forduljanak.” 

A miniszterelnök dönt

A Miniszterelnökség hivatalosan csak annyit közölt, hogy „a kormány tagjairól a miniszterelnök dönt, amennyiben a kormány szerkezetében változás történik, arról a nyilvánosságot tájékoztatni fogjuk.”

Olcsó lakás a Várnegyedben

2019-ben derült ki, hogy Palkovics László a budai Várnegyedben található Táncsics Mihály utcában, egy patinás műemléképületben bérel meglehetősen olcsón önkormányzati lakást. A miniszternek az akkori vagyonnyilatkozata alapján volt egy csaknem 400 négyzetméteres családi háza Kecskeméten, ennek ellenére a Mátyás-templom szomszédságában található ingatlanban lakott és lakik mai napig,  életvitelszerűen. 

4 éve lett miniszter

Palkovics László 2014-ben lett kormánytag, amikor az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkárává nevezték ki, 2016-tól pedig már a teljes oktatási terület a felügyelete alá tartozott. 2018-ban saját minisztériumot kapott, ő vezette a Innovációs és Technológiai Minisztériumot, majd 2022 áprilisa óta a Technológiai és Ipari Minisztériumot.

Ő lehet az energetikai miniszter

Az Index saját értesülései alapján azt írja, hogy az új energetikai tárcát Lantos Csaba vezetheti, aki a 2000-es években az OTP Bank vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 2007 óta saját befektetéseit irányítja. 2009-től a MET Holding AG elnöke, 2010-től a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Kiemelt kép: Palkovics László – Forrás: ITM