Amint arról korábban a BudapetKörnyéke.hu is beszámolt Galambos Lajos leleplezett egy bűnbandát, amelynek tagjai 200 millió forintot kértek tőle annak érdekében, hogy enyhe ítéletet kapjon az ellene folyó eljárásban. A mulatós sztár azonban megdöbbenve értesült róla, hogy a zsarolók már nincsenek letartóztatásban.

200 millió

Mint megírtuk a gyanú szerint júniusban személyes találkozóra hívtak egy büntetőeljárás hatálya alatt álló személyt, akinek 200 millió forintért cserébe azt ígérték, a főügyészhez kötődő szoros kapcsolatuk révén elintézik, hogy kedvező ítélet szülessen az eljárásban. Erről mi is beszámoltunk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lagzi Lajcsi

Később kiderült, hogy a megkeresett személy Galambos Lajos, művésznevén Lagzi Lajcsi, aki ellen akkor már hét éve folyt eljárás közműlopás gyanújával. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A hatósághoz fordultak

A zenész ügyvédje akkor megerősítette, hogy valóban ügyfele az, aki segített kézre keríteni az elkövetőket, ő ugyanis fizetés helyett a nyomozóhatóságokhoz fordult az ügyben.

Garancia

A vállalkozó arra hivatkozott, hogy a legfőbb ügyész elintézi az ügyet, majd a férfi jelenlétében kihangosított telefonon beszélt egy, a legfőbb ügyész “jobbkezeként” megjelölt személlyel, aki garantálta, hogy az eljárás alatt állóknak nem kell börtönbe vonulnia.

Kiszemelték Lajcsit

Lajcsi nyolc társával együtt víz-, gáz-, és áramlopás miatt állt bíróság elé, ahol az ügyész 7 év letöltendő börtönt kért rá, a feleségére pedig 2 évet, a zenész az elsőrendű vádlott. Ezután szemelte ki Lajcsit egy bűnszervezet, akik azt ígérték neki, hogy 200 millió forint fejében enyhébb büntetést fog kapni az ellene folyó eljárásban. Hiába fenyegeti a zenészt letöltendő börtönbüntetés, nem ment bele a játékba és egyből értesítette a hatóságokat.

Személyes találkozót kezdeményeztek

A trombitaművészt 2021 júniusában kereste meg egy vállalkozót és az alkalmazottja, akik hivatalos személynek kiadva magukat ajánlottak fel a segítségüket, a vállalkozó pedig Polt Péter legfőbb ügyészre hivatkozott, aki elintézi az ügyet.

Izgalmas események

Miután Lajcsi a megkeresés után a régi, jól ismert ügyvédjén keresztül értesítette a hatóságokat kémfilmekbe illő történet indult el, sőt a zenész szerint sokkal izgalmasabb volt, mint amit az ember a filmekben lát.

Felkészítették Lajcsit

“Elkezdődött egy nagyon komoly, minden részletre kiterjedő felkészítés. Minden lehetséges veszélyre felhívták a figyelmemet és több próbát is csináltunk. Feltételezhető volt, hogy a bűnözőknek fegyverük is van és persze az is benne volt a pakliban, hogy esetleg megmotoznak a sukorói találkozón, vagyis lebukom.” – mesélte Lajcsi a Borsnak.

Titkos jelszó

Meg kellett adnom egy menekülőszót, amit ha kimondok, azonnal ránk törik az ajtót és engem kimentenek. Ez a szó egyébként a Zorba lett. Így hívják a kislányom egyik kutyáját – mesélte Lajcsi. aki azt is elmondta, hogy előre nem lehetett tudni, hogy az első akció sikeres lesz-e, azért a másodikra már 100 millió forint készpénzzel ment volna, amit a Nyomozó Főügyészség biztosított volna.

Elmesélte a gyermekeinek is

Galambos Lajos, aki csak az akció előtti este szólt gyermekeinek a veszélyes megbízatásról. „Előző este rettenetesen feszült voltam, hiszen tudtam, hogy akár nagyon rosszul is alakulhatnak a dolgok, dacára a mögöttem álló profi csapatnak” – mondta Lajcsi, majd hozzátette:

Néma ölelés

„Mindhárom gyermekemet arra kértem, hogy legyenek otthon este és végül amennyit csak lehetett, elmeséltem nekik abból, ami másnap rám várt. Ők fal fehér arccal hallgattak, de megértették, hogy nincs más választásom. Végül mindannyian egész éjjel fent voltunk, reggel pedig néma öleléssel búcsúztunk” – emlékezett vissza a trombitaművész.

Három embert tartoztattak le

Az ügyben végül három személyt tartóztattak le, az ügyészség pedig azóta elrendelte a befolyásolásra alaptalanul hivatkozó személyek őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki őket, majd indítványozta a letartóztatásukat. A vállalkozó elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Már nincsenek rács mögött

A krimibe illő akciót követően azonban Galambos Lajos most azzal szembesült, hogy a három férfi, akik korábban megzsarolták, kiengedték a rácsok mögül, számolt be róla a Blikk.

Nem érzi magát biztonságban

Lajcsi a lapnak elmondta, most egyáltalán nem érzi magát biztonságban, már csak azért sem, mert nemrég fenyegető üzeneteket kapott ő és az ügyvédje is. „Nagyon meglepődtem. Nem tudom, ez mit jelenthet, talán hamarosan vádemelésre kerül a sor, elképzelésem sincs” – mondta. Továbbá arról is b beszélt a portálnak, hogy nemrégiben egyeztetett a Nemzeti Védelmi Szolgálattal is.

Fenyegető sms

Lajcsi ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián a csalók lebuktatása után több fenyegető sms-t is kapott, amely őt, a családját és az ügyfelét is érintette, derült ki a Blikk tudosításából. „Tévé- és sajtó nyilatkozás nincs, szét lesztek b*szva Lajcsival. G*ci, kaptok a pofátokra is! Lajcsit figyeljük, ráb*szik, meg te is doktor. Lajcsi mondja majd a szembesítéskor, hogy ő akarta az egészet– állt az elütésektől és helyesírási hibáktól hemzsegő üzenetben.”

Tanúvédelem

„Már a kapott üzenetek után felvetődött a lehetősége annak, hogy jogosult vagyok a tanúvédelmi programra, amely azt jelenti, hogy folyamatosan vigyáznak rám a nyomozók, nehogy bajom essen. Elgondolkoztam azon, hogy igénybe veszem. Akkor a gyerekeimmel egyeztettem, hogy ők mit gondolnak róla, de azt mondták, nem érzik úgy, hogy erre szükség lenne. Ők Budapesten élnek, a védelem pedig csak rám vonatkozna, így akkor úgy határoztam, nem kell. Most, hogy tudom, szabadlábon van a zsarolóm, fokozott óvatossággal élem majd a napjaimat, és az biztos, hogy jobban figyelek mindenre.” – mondta Lajcsi a lapnak.

Folyamatban van a nyomozás

A portál egyébként úgy tudja, hogy a nyomozás folyamatban van. A vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel és más bűncselekménnyel gyanúsított személyek közül kettőnél bűnügyi felügyeletet rendeltek el – ami lehet házi őrizet vagy lakhelyelhagyási tilalom –, a harmadik pedig szabadlábra került.

Lajcsit elítélték az áramlopási ügyben

Lajcsit egyébként lopás és vesztegetés miatt 2 év 10 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budaörsi Járásbíróság, erről szeptember közepén számoltunk be itt, a BudapestKörnyéke.hu oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Galambos Lajos – Forrás: YouTube