10 év házasság után válik Tápai Szabina és Kucsera Gábor. A sztárpár már hónapok óta nem él együtt.

Nyolc hónapja nem élnek együtt

Tápai Szabina és Kucsera Gábor válásának híre már többször felröppent, ám egészen eddig nem bizonyultak igaznak a hírek. Most azonban a kézilabdázó maga erősítette meg a Story magazinban, hogy a férjével már nyolc hónapja nem élnek együtt. . A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem volt biztos a döntésében

Szabina a válás okait is részletezte, elárulta, nagyon nehéz két év áll mögötte, a dologról pedig azért nem beszélt eddig, mert nem volt biztos a döntésében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Volt megcsalás

„Nem fogok szépíteni, volt megcsalás. Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész. Az elmúlt két-három évben túl sok volt a negatív energia az életünkben, és erre se a gyerekeknek, se nekünk nincs szükségünk” – mondta a lapnak Szabina, majd hozzátette:

Várta a küzdést

„Két és fél éven át vártam, hogy valami történjen. Vártam a küzdést, a tetteket. Nem nagy dolgokat ám. Csak arra vágytam, hogy menjünk el sétálni, vagy igyunk meg egy kávét kettesben, de ez nem történt meg. Most pedig azt érzem, ehhez már késő, elkerültük egymást időben.”

Pár éve Szabina a gyerekekkel még a FarmVIP műsorában is meglátogatta a férjét

Ők már nem férj és feleség

„Ez már nem az én utam. Mára máshogy nézek rá. Mi már apa és anya vagyunk, nem férj és feleség. De ettől én még nagyon szeretem őt, és mindig szeretni is fogom, csak más minőségben” – magyarázta a lapnak a háromgyermekes anyuka, aki azt is mondta, mostanra már túl van a házasságán.

Még nem adták be a válókeresetet

A válókeresetet még nem adták be, a kézilabdázó azonban úgy érzi lelkileg már elváltak az útjaik. Szabina és Gábor egyébként három gyermeket nevelnek, egy fiuk Bence, és két kislányuk született, Milla és Bella. . A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

„El tudtam már engedni Edinát” – válásáról és újjáépített életéről is vallott Csuti, aki a közelmúltban egy 26 éves, barna szépséggel jött össze

Kiemelt kép: Tápai Szabina és Kucsera Gábor – Forrás: TV2