Közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a főváros 18. kerületben, és a legkirívóbb gyorshajtást produkáló autós 82 km/órával lépte túl a megengedett sebességet. A rendőrök tizenöt embert állítottak elő, köztük nyolcat körözés, hármat ittas vezetés miatt.

Civil autókból ellenőriztek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 18. Kerületi Rendőrkapitányságának egyenruhásai a Közlekedésrendészeti Főosztály és a polgárőrség közreműködésével ellenőrizték a közlekedés résztvevőit civil jellegű gépkocsikból. Az akció során alkalmaztak mozgó sebességmérő kamerákat, illetve fix helyszínen is mértek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyorshajtók az Üllői úton

Az Üllői úton 37 gyorshajtóról készült felvétel, míg a mozgó mérés során 22 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot. Egyikük az 50 km/órás megengedett legnagyobb sebesség helyett 132-vel száguldott. A jármű vezetőjével szemben 390 ezer forint közigazgatási bírságot és 8 büntetőpontot szabtak ki.

Akit nem érdekelt a piros jelzés

További öt közigazgatási bírságot szabtak ki tilos jelzésen áthaladás, biztonsági öv használatának elmulasztása, illetve kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyása miatt. A rendőrök kisebb szabálysértések, többek között világítás hiánya, valamint lejárt műszaki érvényesség miatt 13 esetben szankcionáltak helyszíni bírsággal, 6 esetben pedig szabálysértési feljelentéssel éltek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Körözötteket is fogtak

Az intézkedések során 15 embert állítottak elő, köztük 8 körözöttet, akik közül egy embert közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt keresett a bíróság, hét esetben pedig szabálysértési eljárás volt folyamatban. Egy-egy embert fogtak el hamis magánokirat felhasználása, kábítószer birtoklása, bódult vezetés, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt gyanúja miatt.

Büntetőeljárás indult

Két ittas vezető részére közigazgatási bírságot szabtak ki, egy harmadik ellen azonban bűntetőeljárás indult és kezdeményezték a vezetői engedélyének bevonását. A közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jövőben is szervez hasonló ellenőrzéseket – írta a police.hu oldal.

A legviccesebb magyarázatok

A Zsaru magazin munkatársai körülnéztek az interneten és saját emlékeiket is elővették, majd összegyűjtötték a tíz legviccesebb magyarázatot a gyorshajtásra. Az első helyre a „Bocsánat, nem vagyok idevalósi” mondat futott be, második lett az „Észre sem vettem, hogy mennyivel megyek”, őszintének tűnő magyarázkodás, a dobogó harmadik fokát pedig a „Sürgősen találnom kellett egy vécét!” szöveg bérelte ki. 

Jól megy a magyarázkodás

És még nincs vége! A lista negyedik helyén a „Rohantam, mert szül a macskám”, az ötödik helyen a „Hogy 235-tel mentem? Egész télen állt a kocsim, meg kellett járatni”, a hatodik pozícióban pedig az „Elnézést, vár rám egy ingatlanközvetítő, és nem akarok lemaradni az üzletről” magyarázkodás végzett.

Kiapadhatatlan a fantázia

Természetesen a sofőrök fantáziája kiapadhatatlan, így a Top 10-es lista utolsó része sem fulladt unalomba. A hetedik helyet a „Nem tudtam levenni a lábamat a gázpedálról, mert ránehezedett a kutyám”, a nyolcadikat a „Félek, hogy covidos lettem, és a legközelebbi kórházhoz sietek tesztelésre”, a kilencediket a „Nyugodtan autóztam, amikor észrevettem, hogy egy kígyó tekereg a lábam között. Azt hiszem megmart, orvoshoz sietek”, a tizedeiket pedig a „Tolt a szél” mondat érdemelte ki. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A razzia pillanatai

Forrás: police.hu

Kiemelt kép: illusztráció