Másfél hete semmit nem lehet tudni arról a nőről, aki Inárcsról tűnt el. Mária munkába indult, de oda nem érkezett meg. Lányai azóta is aggódnak érte, nagy erőkkel keresik, de nem találták meg. Mária szomszédja szerint a nő nem önszántából ment el, valószínűleg bűncselekmény áll az eltűnése hátterében.

Eltűnt Mária

Bozsik Máriának múlt héten hétfőn veszett nyoma, azóta életjelet nem adott magáról. Az asszonyt  14 és 22 éves lányai azóta is hazavárják. A kétgyermekes édesanya munkába indult Budapestre hajnalban, de oda már nem érkezett meg és vélhetően a buszra sem szállt fel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Munkába indult

A lányok elmondták, hogy édesanyjuk Budapestre, egy idősotthonban indult dolgozni, azonban este a szokásos időpontban nem érkezett haza. “Napközben egyszer hívtam, a mobilja ki volt kapcsolva, de azt hittem, csak lemerült. Akkor estünk pánikba, amikor a következő járattal, este tízkor sem érkezett meg”.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Per a gyerek miatt

Mária lányai csupán féltestvérek. Maggie apja elhagyta az országot még amikor a lány kicsi volt. Ez után találkozott az asszony fiatalabb lánya apjával, Istvánnal. Az anya egyedül nevelte lányait, volt párja ugyanis nemrég szabadult a börtönből, ahova Mária bántalmazása miatt került. A történetet egy gyermekelhelyezési per is bonyolítja, ami Mária és volt párja, P. István között zajlik.

„Lánya volt neki a legfontosabb”

Én a legutóbbi kapcsolatát nem ismertem, hanem az azelőtti párját ismertem, még amikor Maggie született – erről beszélt a Borsnak Mária szomszédja, Hajnalka. Az első férjével nem volt semmi probléma, akkor is a lánya volt az első és legfontosabb dolog az életében.

Nem önszántából ment el

„Egyáltalán nem gondolom, hogy önszántából ment volna el. Mária nem volt ez a típus, a gyerekek nélkül nem ment volna sehova, ebben biztos vagyok” – mondja az asszony határozottan. Hajnalka szerint valószínűleg bűncselekmény áll Mária eltűnése hátterében.

Mi van Marcsival…

„Az eltűnése óta aludni sem tudok, állandóan ezen jár az eszem, hogy mi történhetett szegény Marcsival” – mondja az egykori szomszéd, aki szerint az eltűnt asszonyt valószínűleg félelem vezérelte, miután volt párját kiengedték a börtönből.

Nincs baja

A volt pár állítása szerint terhelő dolgok derültek ki a lányok anyjáról egy szakorvoslati vizsgálaton, ám ez idősebb lánya, Maggie szerint egyáltalán nem igaz, hiszen akkor már rég lezárult volna a per. „Máriának semmi baja nem volt, főleg nem mentálisan. Kicsit hiperaktív volt, viszont szellemileg semmi gondja nem volt” – szögezi le Hajnalka, aki hozzátette, több mint 20 éve ismeri az asszonyt, semmi jelét nem látta ilyesminek.

Bízik, hogy nem a férfi lesz a gyám

Hajnalka volt Maggie születésekor a közös képviselő is, tehát ha tényleg körözték volna eltűntként a múltban, ahogy azt István állítja, arról biztosan tudott volna. „Egy erőszakos, börtönviselt embernek nem kellene oda adni a gyereket. Borzasztó, ami történik. Reménykedek abban, hogy a gyámhatóság Maggiet teszi meg Petra gyámjának” – tette hozzá.

Korábban is körözték

A Budapestkörnyéke.hu hírportál beszámolt arról, hogy Mária volt férje arról beszélt, hogy Máriát évtizedekkel ezelőtt már körözték eltűntként, akkor szándékosan bujkált az országban. Nem tartja kizártnak, hogy a bírósági ügy miatt most is erről lehet szó.

A lányáét küzd

„Amint megtudtam, mi történt, az ügyvédemen keresztül a bíróságnak és a gyámhivatalnak is jeleztem, szeretném, ha ideiglenesen nálam helyeznék el Petrát, amíg az anyja elő nem kerül, vagy bírósági döntés nem születik. Tudom, most a nővére is ezért harcol. Talán azért, hogy semmiképp ne nálam helyezzék őt el, de ez csak spekuláció”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: az eltűnt Mária – Forrás: police.hu