„Egy ember élete során számos döntést hoz meg. Vannak közte kisebb jelentőséggel bírók, vannak sokkal nagyobb, akár életre szóló döntések is. Minden ilyen előtt az ember konzultál azokkal, akik érintettek lehetnek benne. Ez történt az elmúlt hetekben is.” – kezdi Facebookon közzétett bejegyzését Déri Tibor, Újpest momentumos polgármestere.

Nem indul

Arról, hogy Déri Tibor családi okokra hivatkozva nem indul a soron következő választáson csütörtökön derült ki a kerületi ellenzéki pártok közleményéből. bből kiderült az is, hogy helyette alkalmas jelöltnek látják Trippon Norbert alpolgármestert, a DK budapesti elnökét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Momentum döntése

Néhány órával később a Momentum elnöksége felfüggesztette Déri párttagságát. Azt írták, „az elmúlt időszakban kialakult bizalmi válság miatt a Momentum vezetése napokkal ezelőtt vizsgálatot kezdeményezett a kialakult helyzet tisztázására”, amit Déri nem várt meg, helyette bejelentette, hogy nem indul újra két év múlva.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bizalmatlanság

„Tette mindezt a Momentum vezetésének jóváhagyása nélkül, tovább mélyítve a felek között fennálló bizalmatlanságot. Ebből kifolyólag hozta meg a Momentum elnöksége a felfüggesztésről szóló döntését.” A Momentum közleményéből egyébként nem derült ki, milyen bizalmi válságról van szó.

Döntések

Déri most a közösségi oldalán szólalt meg az üggyel kapcsoaltban, a posztban egyebek között azt írta: „Az új választási szabályok a következő 2024 októberétől kezdődő 5 éves ciklusra vonatkozó döntéseket is jóval előbbre hozták.”

A családjára fókuszál

Családommal sokat beszéltünk erről, hogy mit követel meg a 2024 őszétől induló újabb ciklus, és egy kérésük volt, hogy kapjanak belőlem többet. Ez most úgy valósítható meg, ha nem indulok el polgármesterjelöltként a 2024-es önkormányzati választásokon.” – továbbá így fogalmazott:

Jelezte az illetékeseknek

„Erről a döntésemről a múlt héten és ezen a héten is tájékoztattam az érintetteket. Voltak olyanok, akik ezt megértéssel fogadták, és a támogatásukról biztosítottak, melyet ezúton is köszönök; és voltak olyanok, akik ezt másképp értelmezték. Lelkük rajta.”

Az élet nem áll meg

„Azonban az élet nem áll meg, továbbra is számíthatnak rám, továbbra is a munkámat az Újpestiek érdekében teljes erőbedobással teszem, majd később annak a csapatnak a tagjaként, akikkel eddig is együtt dolgoztunk sikeresen, csak más feladatokkal, más szerepkörben.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Kiakadt a korrupcióval gyanúsított Völner Pál: zárolták a család vagyonát, a fia kocsiját az utcáról vitték el

Kiemelt kép: Déri Tibor – Forrás: Facebook