Már tavaly óta áll a bál Völner Pál körül. Amint arról korábban a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt az igazságügyi miniszter helyettesét súlyos korrupcióval, sok millió forint rendszeres elfogadásával gyanúsítja az ügyészség. A 83 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsított fideszes politikus vagyonát – közte bankszámlákat, részvényeket, ingatlankat, autókat és céges üzletrészeket – zár alá helyezte a Készenléti Nemzeti Nyomozó Irofa Vagyon-visszaszerzési Hivatala (KRNNIVH).

Tavaly decemberben gyanúsították meg

Mint ismert és ahogyan arról portálunk is hírt adott Völner Pált még tavaly decemberben gyanúsította meg az ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásával. Ezt követően a politikus mentelmi jogát az év végén kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész, aki akkor a beadványában azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint Völner hosszú időn keresztül fogadott el rendszeresen pénzt Schadl Györgytől, a végrehajtói kar elnökétől, aki tavaly november óta letartóztatásban van. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Visszaélés

A gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

83 millió

Az Ügyészség gyanúja szerint Völner 83 millió forintitt kapott, azzal a céllal, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végreajtónak, akiket a kar elnöke is támogatott. Schadl egyébként az ügyészség szerint még több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert a közbenjárására kinevezett végrehajtóktól. Kapcsolódó: Óriási kupleráj lehet az Igazságügyi Minisztériumban – A korrupcióval gyanúsított Völner Pál miniszterhelyettes ügyeiről tényleg semmit sem tudott a közvetlen főnöke, Varga Judit miniszter?

Vagyonbefagyasztás

A fentebb említett vagyonbefagyasztás egyébként Völner Pál családját is sújtja. A fia autóját például az utcáról vitték el a hatóságok. Az egykori fideszes politikus ügyvédje azonban elmondta, szerintük az intézkedés törvénytelen, valamint Völner bankszámlájára korábban érkezett parlamenti fizetése sem bűnös pénz.

Zár alá került a fia cége

A KRNNIVH egyébként a cégközlönyben júniusban megjelent végzésből derült ki, számolt be róla a 24.hu. Eszerint ekkor vették zár alá a politikus fiának a cégét, a Tagba Kft-t is.

Megerősítette

A portál ezután kereste az előző Orbán-kormányban vezető posztot kapó politikust, aki megerősítette a vagyonzárás tényét, majd ügyvédjén keresztül közölte: „Történelemkönyvekben fordul elő olyan, hogy családtagokat büntettek meg, ítélet nélkül.Kapcsolódó: Házkutatást tartottak a korrupcióval gyanúsított Völner Pálnál – A balhék miatt lemondott miniszterhelyettest ki is hallgatták, mindent tagad

Legális jövedelem?

Völner arról is beszélt, hogy a családjának minden vagyona igazolt és legális jövedelemből származik, azonban elmondása szerint ezt a hatóság nem vizsgálta meg. A vele egy háztartásban élő fiának a kocsiját például az utcáról szállították el, amit ő érhetetlennek tart, hiszen az a fiának a saját járműve volt.

Törvénytelen?

A portálnak Völner Pál védője is megszólalt, aki elondta, hogy a széleskörű vagyonzár törvénytelen, valamint azt is mondta, hogy az eljárásnak nem lehet amúgy sem célja, hogy törvénytelenül megnyomorítsa a gyanúsított családját. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Schadl György, a Völner Pál megvesztegetésével gyanúsított végrehajtó árverezte korábban Erdélyi Mónika érdi házát, amelyre 48 milliós végrehajtási jogot jegyzett be

Kiemelt kép: Völner Pál