Völner Pált az igazságügyi miniszter helyettesét súlyos korrupcióval, sok millió forint rendszeres elfogadásával gyanúsítja az ügyészség. Állítólag jó ideje már pletykálták, hogy Völnernél pénzért el lehet intézni bizonyos dolgokat. Ha ezt tudja a sajtó, miért nem tudta Varga Judit igazságügyi miniszter? Neki tényleg nem tűnt fel semmi abból, hogy az ügyészség szerint milyen korrupció megy a minisztériumában, hogy közvetlen helyettese és bizalmasa rendszeresen milliós csúszópénzeket tesz zsebre?

Kénytelen volt lemondani

Korrupciós vádak miatt lemondott államtitkári és miniszteri biztosi feladatairól Völner Pál, az igazságügyi miniszter helyettese és Esztergom térségének országgyűlési képviselője. Nem egészen két hónapja Völner még együtt borozott Orbán Viktorral, amikor a miniszterelnök megígérte a nyugdíjasoknak a nyugdíjprémiumot, eközben az asztalnál Völner még nevetgélt. A videót ide kattintva nézheted meg. Úgy tűnik a miniszterelnök ekkor már tudta, hogy a vele szemközt ülő Völner korrupt lehet és nemsokára kilövési engedély lesz rá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Milliókat kapott

Az ügyészség szerint megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. A gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

Lehallgatták Völner telefonját

A hvg.hu információi szerint a gyanúsítottak, vagyis Völner Pál és társai telefonjait már hosszú ideje, több hónapja lehallgatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az NVSZ. Ez egy olyan, Pintér Sándor belügyminiszter irányítása alá tartozó szervezet, amely nyomozást nem folytathat, a titkos felderítés a specialitása.

Több ezer oldalnyi bizonyíték

A lap úgy tudja, az NVSZ-en belül a Különleges Ügyek Főosztálya végezte a vizsgálatot. A végrehajtók ügyében az NVSZ a hosszú hónapokig tartó felderítés során több ezer oldalnyi iratanyagot produkált, a bizonyítékok nagy része telefonlehallgatásokból származik.

Meglepődtek, hogy lebuktak

A hvg.hu újságírója szerint a gyanúsított végrehajtók őszintén meglepődtek, hogy titkos felderítés folyt ellenünk, majd ősszel az NVSZ feljelentése nyomán az ügyészség nyomozni kezdett, mert hosszú időn át úgy érezték, hogy Varga Judit miniszter helyettesével a hátuk mögött sérthetetlenek. Éppen ezért most maguk az érintettek sem értik, mi lehet a „politikai ok”, aminek a bukásukat köszönhetik, tehát még az elkövetői körben sincs válasz arra a sokakat érdeklő kérdésre, hogy mi állhat Völner bukásának a hátterében.

Képbe került Völner

Van persze egy viszonylag észszerű magyarázat: eszerint először a végrehajtók körében kezdett el vizsgálódni az NVSZ, majd miután képbe került Völner, a felderítést már nem lehetett leállítani. Egy ilyen felderítés során ugyanis mindenről dokumentáció készül, köztük összefoglaló jelentések, de minél súlyosabb egy ügy és minél magasabb pozícióban lévő ember szerepe benne, annál körülményesebb azt eltussolni. Főleg abban az esetben, ha maga a korrupció alsóbb szinteken széles kört érint, márpedig a lehallgatási anyagok mennyisége erre utal.

Orbán Viktort folyamatosan tájékoztatták

Abban a HVG több forrása is egyetértett, hogy ezen a szinten a felderítés eredményéről vagy éppen aktuális állásáról az NVSZ vezetője először Pintér Sándort, rajta keresztül pedig a miniszterelnököt is részletesen tájékoztatja.

Sokan pletykáltak Völner korruptságáról

A lap forrásai azt is megjegyezék: jó ideje pletykálták, hogy Völnernél pénzért el lehet intézni bizonyos dolgokat. Ezt sokan annak tulajdonították, hogy Varga Judit egyre több feladatot ruházott át az államtitkárra, akinek így folyamatosan nőtt a hatalma, az ügyet ismerők gyanúja szerint ebbe a szerepbe részegedhetett bele.

Tényleg nem tűnt fel semmi Varga Judit miniszternek?

Az más kérdés, hogy ha beigazolódik az alapos gyanú, miszerint Völnert tényleg rendszeresen lefizették, akkor közvetlen főnöke, Varga Judit is nehéz helyzetbe kerülhet. Nagy kérdés, hogy a régóta tartó törvénytelen biznisz tényleg nem tűnt fel pont az igazságügy miniszternek? Varga Judit tényleg nem vett ebből észre semmit? Ide kapcsolódik: Állami ingyenpénzből épített házat a Balatonnál Varga Judit igazságügyi miniszter

Belháború

A Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál belháború alakult ki, miután a kormány kezdeményezésére jogi diplomához kötötték a tevékenység végzését. Ezt a PestiSrácok.hu információi szerint egy zömében volt rendőrökből álló végrehajtói klikk erősen sérelmezte, ők ugyanis a rendelkezésre álló öt év alatt képtelenek voltak megszerezni a diplomát és most búcsúzniuk kell a mesés jövedelemet hozó, kétes hírű hivataluktól. A portál szerint a végrehajtók, közjegyzők, követeléskezelők sok esetben súlyos törvénytelenségek árán szerzik meg más emberek lakásait, egyéb javait. Völner Pál esete – ha alapos a gyanú, ha nem – azt is megmutatja, hogy az eddigi szigorításokon túl volna még mit tenni a végrehajtók és szövetségeseik tevékenységének szabályozásában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Völner Pál és Varga Judit – Forrás: Facebook/BPK-montázs