Ma robbant a botrány, hogy sok millió forint csúszópénz elfogadásával gyanúsítja az ügyészség Völer Pált, az igazságügyi miniszter helyettesét, Esztergom térségének országgyűlési képviselőjét és a Pegazus-lehallgatások aláíróját. Völner néhány hete még együtt botozott Orbán Viktorral. Mi történt azóta?

Összedölt Völner kártyavára?

Korrupciós vádak miatt lemondott államtitkári és miniszteri biztosi feladatairól Völner Pál, az igazságügyi miniszter helyettese és Esztergom térségének országgyűlési képviselője. Nem egészen két hónapja Völner még együtt borozott Orbán Viktorral, amikor a miniszterelnök megígérte a nyugdíjasoknak a nyugdíjprémiumot, eközben az asztalnál Völner még nevetgélt. A videót a cikkünk alján lehet megnézni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Milliókat kapott

Ma kiderült: az ügyészség szerint megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Völner Pál a parlamentben

Kép forrása: Facebook

Elintézett ügyeket

Völner Pál a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

Ferihegyen fogták el

November 12-én a Liszt Ferenc repülőtéren csaptak le a rendőrök Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökére, Schadl Györgyre és feleségére, amikor Dubajba indultak.

Kinyitotta a száját

Nem kizárt, hogy a lekapcsolt elnök kinyitotta a száját és elmondta kit fizetett le a minisztériumban. Így elképzelhető, hogy Orbán Viktor október 14-én még valóban nem tudott arról, hogy a vele borozgató Völnert korrupcióval gyanúsítja meg nemsokára az ügyészség.

Milliók a zsebbe

Orbán Viktor ellenfele, Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt így reagált a közösségi oldalán a hírre: „Ma a magyarok megtudhatták, hogy az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára, Völner Pál, Varga Judit miniszter helyettese és első számú bizalmasa rendszeresen papírzacskóban gyűjti be a kenőpénzt, milliókat töm a zsebébe a dubaji járattól bilincsben elvitt Schadl György, a Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. Mert már a végrehajtásból is lopnak. A kisembertől, a legelesettebbtől is lopnak.”

Völner írta alá a lehallgatásokat

Márki-Zay hozzátette: „A kormányában az Igazságügyi Minisztériumból irányítják a korrupciót, ráadásul annak a vezetőnek a kezében futnak össze a szálak, aki a Pegasus-kémszoftver bevetéséről dönt. Nálunk tehát az állam nem a bűnözőket figyeli titkosszolgálati eszközökkel, hanem egy bűnöző figyel meg tisztességes állampolgárokat, újságírókat, vállalkozókat.”

Budaörs, Biatorbágy, Zsámbék

Az ügyészség által emlegetett Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke Schadl György a Budaörsi Járásbíróság illetékességi területének végrehajtója. Ide tartozik Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Perbál, Remeteszőlős, Telki, Tök és Zsámbék – írja a 444.hu.

Hasonlít a háziorvosi praxishoz

A végrehajtói helyeket nagyjából úgy kell elképzelni, mint a háziorvosi praxisokat. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján most is elérhető egy szeptember 17-én önálló bírósági végrehajtói álláshelyek betöltésére kiírt pályázat, amiben 35 végrehajtót keresnek többek között a Pesti Központi Kerületi Bíróság mellé, több kerületi bíróság mellé, valamint például a debreceni vagy a székesfehérvári járásbíróság mellé.

Zsíros biznisz

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a végrehajtói karban átrendeződés folyt az elmúlt években. Sok végrehajtótól elvették a jogot, mert nem volt jogi diplomájuk. Hozzátette: egyrészt vicc, hogy enélkül is űzhették ezt a szakmát, másrészt viszont az így felszabadult zsíros bizniszért megindult a harc. Hadházy azt is írta: több helyről érkezett, bár meg nem erősített információ, de könnyen elképzelhető: Schadl pénzért adhatta a végrehajtói helyeket, de ehhez az Igazságügyi Minisztérium egyik vezetője felé is tejelnie kellett. 

365 millió forint

Sokat érnek a végrehajtói helyek. Például a budaörsi SCHADL és TÁRSA Végrehajtó Iroda 2020-ban 356 millió forintos forgalomnak örülhetett, amiből 134,4 millió forint nyereség lett.

Megszólalt Völner minisztériuma

„Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az ügyészség a kormánytól független, és mint közvádló, az állam büntető igényének kizárólagos érvényesítője. Nyilvánvaló, hogy Völner Pál az eljárás alatt államtitkári feladatait nem tudja ellátni, ezért helyes, hogy lemondott. Bízunk abban, hogy az eljárás során Völner Pál tisztázza magát” – áll az Igazságügyi Minisztérium közleményében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt van Völner és a miniszterelnök közös videója

Kiemelt kép: részlet a fenti videóból