Ahogy azt tegnap az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon sztárépítészek tervezik Zugló új városközpontját. Lesz új szakrendelő, és új városháza, rengeteg új lakás és iroda, közben felújítják a Bosnyák téri piacot is. A fejlesztés nem mindenkinek tetszik, a Civilzugló Egyesület helyi népszavazást akar, mert szerintük nagyon nem azt mutatták be a terveken, ami ott valójában készülne, ráadásul pénze sincs rá a kerületnek.

Sztárépítészek tervezik

Szárépítészek tervezik Zugló új városközpontját. Csaknem 8000 négyzetméter nagyságú új szakrendelő, 5600 négyzetméteres piac, valamint 5300 négyzetméternyi városháza, ezen kívül mélygarázs, közösségi tér és rengeteg zöldfelület lesz az új városközpontjában. Az építkezés már jövőre megkezdődhet, a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a projektet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nincs felvázolva a finanszírozási háttér

Cikkünk megjelenését követően Várnai László, a Civilzugló Egyesület munkatársa, aki egyébként helyben önkormányzati képviselő is, arról tájékoztatta portálunkat, hogy a november 11-i testületi ülésen a képviselők megszavazták a látványterveken bemutatott új városközpont prezentációját és úgy adták elvi támogatásukat egy minimum 15 milliárdos összegű önkormányzati beruházáshoz, hogy egy A4-es papíron nem volt felvázolva a finanszírozási háttér. 

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

Helyi népszavazás

Várnai László azt közölte portálunkkal, hogy az egyesületük helyi népszavazás kiírását kezdeményezi, mert a tervezett beruházás méretével nem illik a kertvárosias környezetbe,  a 7-10 emeletes épületek a döntően családi házas, kistársasházas lakónegyedbe.

Látványterv az új városkjözpontról

Forrás: Bayer Property

Túlterhelné a kerületet

Mint fogalmazott az ide tervezett 950 lakás és a 72.000 négyzetméternyi iroda dolgozói túlterhelnék a már igy is túlterhelt közlekedési infrastruktúrát. Közlekedésfejlesztés, például 4-es mertró meghosszabbítása, villamos ugyanis nincs betervezve a projektbe. A jelenlegi 2 x 1 sávos Csömöri út és 2 x 1 sávos Nagy Lajos király útja pedig szerintük nem képes egy új városnegyedet kiszolgálni. 

Presztizsberuházás

Az önkormányzati képviselő szerint Zugló új városközpontjának építése financiálisan megalapozatlan. A 15 milliárdos hitelfelvétel évtizedekre megterhelné költségvetést. A tervezett új polgármesteri épület az önkormányzat jelenlegi anyagi helyzetében szerinte oktalan és fölösleges presztizsberuházás, hiszen a jelenlegi épületnek nincs baja. 

Túl nagy és túl drága?

Forrás: Bayer Property

Gettóben élő emberek

Várnai László szerkesztőségünknek küldött levele szerint ezer más kötelező feladatra fontosabb lenne költeni. Ilyen például az elmúlt évtizedben a 114 önkormányzati bérház, melyek közül egyetlen egy sem lett felújítva, ezért 1000 bérlő él dohos, egészségtelen, folyosó végi vécés szükséglakásokban, a Várna utca, Mexikói út elejei szociális gettó házakban – fogalmazott a zuglói önkormányzati képviselő.

Így szeretik a Bosnyákot

Várnai szerint az új szakrendelőre szükség lehet, ezt a Civilzugló Egyesület is támogatja, de a Bosnyák tér teljes átalakítását nem. Mint fogalmazott: „A piacot szereik az itt élők, sőt az egész fővárosból ide járnak mert ez a legolcsóbb és az utolsó klasszikus őstermelős piac. Ezért lebontását és monstre épületbe helyezését sokan ellenzik.” – tette hozzá a helyi képviselő.

Elgázolt egy gyalogost

Várnai László a Civilzugló Egyesület önkormányzati képviselője legutóbb akkor került a hírekbe, amikor most szeptemberben elütött egy gyalogost a zebrán. Előtte az állítólagos zuglói Fidesz-MSZP paktumról beszélt, 2015-ben pedig főleg azzal került be a hírekbe, hogy adótartozása miatt méltatlannak nyilvánította a képviselőtestület, ezzel lényegében megszüntették a képviselői megbizatását. A 2019-es választásokon ismét bekerült a helyi képviselőtestületbe, tevékenységéről rendszeresen beszámol a saját blogján. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Képek: Zugló új városközpontjának látványtervei – Forrás: Bayer Property