Megszólalt Solti Ádám volt szeretője. A nő nem érti, hogy a Barátok közt egykori sztárja miért állt a nyilvánosság elé azzal, hogy házasságon kívül született egy gyermeke. A volt szerető azt állítja, semmit nem akar a színésztől, egyedül a kisfia családi jogállását szeretné tisztázni.

Solti Ádám vallomása

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, Solti Ádám a napokban vallotta be, hogy két évvel ezelőtt született egy házasságon kívüli gyermeke. A kisfiú 2020-ban jött a világra, pont akkor, amikor a Barátok közt egykori színésze feleségével lombikkezelésre járt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy időre szétköltöztek

Egyéves volt a kisfiú, amikor egy véletlen folytán felesége is megtudta, hogy Ádámnak gyermeke van. A házaspár akkor egy kis időre szétköltözött, ám Berni megbocsájtott férjének és azóta is együtt élnek, állításuk szerint a legnagyobb boldogságban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem érti Ádámot

„Köszönöm és megértem a média érdeklődését, de a kisfiam létezése óta egyszer sem fordultam a sajtóhoz, sosem volt vágyam szerepelni, és ezután sem tervezem. Érthetetlen számomra, hogy Ádám miért érezte szükségét annak, hogy ezzel a személyes ügyével a sajtóhoz forduljon” – írta kedden a Blikk megkeresésére Solti Ádám volt szeretője.

Egyedül vállalta a gyereket

„Az általa elmesélt történetet más szemszögből ismerem, azt én nem kívánom a nyilvánossággal megosztani. Valóban született egy közös gyermekünk, akit egyedül vállaltam. Édesanyámtól és a teljes családomtól a kezdetektől fogva sok segítséget kapva, szeretetben és biztonságban nevelem őt. A kisfiam egy barátságos, kedves, nyitott, boldog teremtmény, és mindent megteszek, hogy ez így is maradjon” – áll a nő közleményében.

Ádám mást állít

Solti Ádám azt mondta, hogy a hölgy a házasságára akar törni. A színész szerint a volt szeretője azóta is folyamatosan próbál mindenféle ürüggyel a gyerekre hivatkozva kapcsolatba lépni vele, ám ő úgy véli, a hölgy semmi mást nem akar, csak hogy tönkre tegye a házasságát. Ezeket az állításokat cáfolta most a nő.

A családi jogállást akarta tisztázni

„Ádám megkeresésével egyedüli célom a gyermekem családi jogállásának tisztázása volt, hogy ne úgy nőjön fel, hogy „félig senkié”! Nem kértem gyerektartást, és azt sem, hogy a nevére vegye. Nem kommentálom számomra megdöbbentő és megalázó megnyilvánulásait. Nem értem a celebek, influenszerek világát, amitől távol is akarok maradni. Arra kérem, tartsák tiszteletben a magánéletünket, ezzel a témával kapcsolatban ez volt az egyetlen nyilatkozatom” – fogalmazott a nő.

Ádám az apjához fordult

Ádám a napokban arról is beszélt, hogy megpróbálta meggyőzni szeretőjét, hogy vetesse el a gyermeket. Kétségbeesésében édesapjához fordult, hogy ő beszéljen a nővel.

A nagypapa örül az unokájának

Végül Ádám édesapja és testvére a nő mellé álltak. Solti Ferenc a Főkusznak azt mondta, minden gyermek egy áldás, ő személy szerint nagyon örül az unokájának, akivel rendszeresen találkozik.

Nem ítéli el fiát

Solti Ferenc arról is beszélt, hogy nem ítéli el fiát, amiért szeretője volt és még egy gyermek is lett a kapcsolatból. Azt mondta, mindenki kerülhet ilyen helyzetben. Az ő fia pedig annyira jóképű, hogy az utcán megfordulnak utána a nők, sőt még énekelni és táncolni is nagyon tud. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Solti Ádám – Forrás: Life TV