Németh Balázs majd csak az esemény után fogja mindezt elmondani, előzetesen pedig fogalma sincsen az összegekről. Egy biztos: az anyagiak nem jelentenek akadályt, hogy olyan legyen a rendezvény, amire minden magyar büszke lehet.

Árak?! Az nem az én dolgom

„Az nem a mi költségünk és nem a mi dolgunk, hogy az árakról beszéljünk. Én nem is tudom, hogy mennyi lesz majd a végleges költségvetés. Azt tudom, hogy figyeljük a híreket, hogy jól halad-e az építkezés, és szerencsére jól halad” – nyilatkozta az RTL híradójának az atlétikai vébét szervező cég vezérigazgatója. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ekkora lehet majd kész a helyszín

Németh Balázs – aki korábban az állami média hírolvasójaként vált ismertté – kifejtette, a szervezőbizottságnak az a feladata, hogy megszervezze az eseményt abban a létesítményben, amit Magyarország kormánya létrehoz. Azt is mondta, március végére, április elejére lehet kész az augusztus 19-én rajtoló atlétikai világbajnokság helyszíne.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megugró költségek

Erről egyébként tavaly októberben Csepreghy Nándor államtitkár egy 35 milliárd forintos drágulás után azt mondta, nem kerül majd többe 238 milliárd forintnál. Aztán alig egy hónappal később kiderült, hogy mégis lehet drágább a stadion, december elején ugyanis újabb 8 milliárd forinttal emelték meg az építés költségvetését.

Sántít a hasonlat

A csatorna emiatt most azt szerette volna megtudni, mennyi lesz a szervezés költsége, mi lehet a végösszeg. Erre Németh Balázs nem válaszolt. „Ha gonoszkodni szeretnék, akkor kérdeznék, hogy ön megtudja-e nekem mondani, hogy mennyibe fog kerülni egy liter benzin majd augusztus 19-én, vagy egy gombóc fagyi augusztus 19-én” – felelte.

Hiába a válság, erre lesz pénz

Azt azért hozzátette, hogy a kormány azt vállalta 2019 januárjában, hogy minden forrást biztosít ahhoz, hogy az esemény olyan legyen, amire minden magyar büszke lehet. Németh Balázs úgy tudja, hogy a magyar kormány ennek megfelelően a következő 209 napban is mindent megad.

Állítólag elszámolnak

Kérdésre sem volt hajlandó számokat mondani, annyit elárult, hogy vannak a költségekre becslések, de elszámolni majd csak az esemény után, a jogszabályoknak megfelelően fognak. Mindössze egyetlen szám ismert csupán: azt tudni, mennyit fordítanak kommunikációra.

Fidesz-közeli cég kommunikálhat

Erre a feladatra 2,1 milliárd forintos keretszerződést kötött az atlétikai világbajnokságot szervező cég és a nyíltan a Fidesszel szimpatizáló Balásy Gyula két cége – a Lounge Event Kft., valamint a Visual Europe Zrt. Mivel első ütemről van szó, ez vélhetően nem a végleges összeg.

Lemondhatta volna a főváros

A Nemzeti Atlétikai Központ – amely 246 milliárdból épül fel – az ellenzéki Ferencvárosban áll majd. A 2019-es önkormányzati választások után az újonnan megválasztott kerületi és fővárosi vezetéssel kezdett alkudozásba az Orbán-kormány, hiszen a főváros megtehette volna, hogy lemondja a vb rendezését.

Nem tartotta be ígéretét a kormány

2019 végén a Fővárosi Közgyűlés végül úgy járult hozzá a rendezéshez, hogy a kormány összesen 50 milliárd forinttal egészíti ki az Egészséges Budapest Programot. Utóbbi lényegében a szakrendelők felújítását jelentette – volna. Tavaly ugyanis a pénzt nem adta oda a kormány. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter hasonló érveléssel állt elő, mint az egyebek mellett fizetésemelésért küzdő pedagógusok esetében: ha megérkeznek az uniós pénzek, akkor folytatódhat a program. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Németh Balázs nyilatkozata itt tekinthető meg

(Kiemelt kép: MTI/Cseke Csilla.)