Újabb tragédia történt a vasúton: péntek hajnalban elütött egy embert a Szobról a Nyugati pályaudvarra tartó vonat Göd közelében. Egyelőre sok a rejtély a történtekkel a kapcsolatban, a Mávinform azt írta, „gázolás gyanúja miatt várakozik a vonat, emiatt jelentősen nőtt a menetideje”. A szemtanúkat sokkolták az események, „Sződliget és Göd között fotózzák az embert, akit elütöttek, a vonatból látható. Nem takarták le, a vonat mellette megy el” – írta egy utas a közösségi oldalon.

Gázolás Göd közelében

„A Szobról a Nyugati pályaudvarra tartó, Vácról 5:58-kor továbbindult G70-es vonat gázolás gyanúja miatt Göd közelében várakozik, jelentősen nőtt a menetideje. Az ugyanazon vágányon haladó, Vácról 6:04-kor elindult S70-es vonat visszatért Vácra” – adta hírül a reggeli órákban a Mávinform. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

30-60 perccel nő a menetidő

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Vác és Göd állomások között. Emiatt 30-60 perccel nőhet a menetidő – tették hozzá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez a javaslat

Javasoljuk a Rákospalota-Újpestre, Istvántelekre és Rákosrendezőre és onnan Vácra utazóknak, hogy vegyék igénybe az S71-es vonatokat, melyek zavartalanul közlekednek.

Menetrend-módosítás

 A torlódások és késések csökkentése érdekében a Nyugati pályaudvarról óra 8 perckor induló szobi Z70-es vonatok óra 15 perckor indulnak és Vácig S70-es vonatként közlekednek, annak állomásain és megállóhelyein is megállnak. Váctól Z70-es vonatként várhatóan 20 perces késéssel közlekednek tovább. A Szobról a Nyugati pályaudvarra 8:56-kor induló Z70-es vonat (2367) csak Váctól közlekedik.

Nagy a felháborodás

Természetesen a reggeli rohanásban nem jött jól az újabb tragédia. Nagyon sokan nem jutnak el a munkahelyükre, az iskolába időben, hatalmas a felháborodás az események miatt. „Dunakeszin már nem lehetett felszállni, annyira tele volt az, ami jött 1 óra várakozás után. Több, mint 1 órája várunk” – írta egy utas a Facebookon. „Kedves MÁV! Másfél órával a baleset után sem történik semmi! Nem hiszem el, hogy nem tudnak pótlóbuszt vagy valamit intézni, de a jegyár emelés az működik!” – tette hozzá egy elkeseredett kommentelő.

Nem állt meg a félig üres vonat   

„Egy órája várunk Alsógödön a vonatra, de a G70-es félig üresen nem áll meg” – érkezett az újabb hozzászólás.

Sokkoló látvány

„Sződliget és Göd között fotózzák az embert, akit elütöttek, a vonatból látható. Nem takarták le, a vonat mellette megy el” – írta egy szemtanú.

Tragédia Zalában is

Ugyancsak péntek reggel, a Zalaegerszegről Celldömölkre 6:51-kor elindult személyvonat elgázolt egy embert Zalaegerszeg és Zalaszentiván között. A helyszínelés ideje alatt – várhatóan délelőttig – szünetel a forgalom, emiatt pótlóbusz szállítja az utasokat Zalaegerszeg és Zalaszentiván között.  

Érinti a Göcsej InterCityket is

A Zalaegerszeg és Zalaszentiván közötti vonatok esetében 20-40, esetenként 40-60 perccel nőhet az eljutási idő. Ez érinti a Budapest és Zalaegerszeg közötti Göcsej InterCity-ket, a Zalaegerszeg és Celldömölk, valamint Zalaegerszeg és Nagykanizsa közötti vonatokat is – tájékoztatott a Mávinform. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Kiemelt kép: illusztráció