Az előadás december 5-én lesz látható, a jegybevételt pedig Niki kapja meg. Szüksége is lesz rá, a kivitelező ugyanis eltűnt – erről írt Apáti Bence, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója.

Így történt a baleset

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, négyen sérültek június végén abban a tetőomlásban, amely az Ó utca és Jókai utca sarkán történt. Az Operettszínház balett tánckarának két munkatársa, munkába tartott, amikor leomlott a ház tetőszerkezete.

Próbára siettek

„Két táncművész, Tóth Nikolett és Babácsi Benjámin a szokásos útvonalukon közeledtek a munkahelyükre, majd egyszer csak a magasból egy hatalmas robajt hallottak, ami után azonnal egymásba kapaszkodtak, és elkezdtek futni az életükért. Benji szaladt elől, tiszta erőből szorította szerelme kezét, a parkoló autók közötti szűk, félméteres résen ő még ki tudott rohanni, azonban Niki már nem, őt maga alá temették a romok, a hatalmas kődarabok.” – kezdi az Origón megjelenő írását Apáti Bence. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem tudtak ünnepelni

„Viszonylag gyorsan kiderült, hogy óriási a baj. Az aznapi próba természetesen elmaradt, ahogyan az évad végi társulati ülés is. Nem ünnepeltünk, nem dolgoztunk, nem nevettünk, csak az elfojtott sírás, a szipogás, és a halkan, sietve elmormolt imák hangjai hallatszottak ki az Operettszínházból. Egy zuhanó repülőn kevés az ateista”

„Nikolett Isten segítségével életben maradt”

Az igazgató azt írj, hogy tudták, hogy Niki súlyosan, sőt életveszélyesen megsérült, óriási épületelemek zuhantak rá, és temették be a balerina testét. „Az érzékeny, precíziós műszert, a munkaeszközét, amit kilencéves kora óta képez, fejleszt, tökéletesít, amivel a kenyerét keresi, és amely segítségével a számláit, a lakbérét fizeti. Nikolett Isten segítségével életben maradt, amit még – ezt most már talán elmondhatom – az orvosok is kisebb, de inkább nagyobb-fajta csodának tudtak be” – teszi hozzá.

Hazaengedték a kórházba

A balerina egészen az elmúlt hétig kórházban volt, néhány napja kiengedték, de csak egy rövid időre. Amíg otthon van, szerelme/vőlegénye gondoskodik róla és vigyáz rá. A balerina kezét augusztusban kérték meg, a romantikus eseményről ebben a cikkben számoltunk be.

Nagy harcos

„Sajnos Nikolett gerince nagyon súlyosan megsérült a balesetben, emiatt jelenleg nem tudja a lábait használni, segítségre szorul, ágyhoz, kerekesszékhez van kötve. Niki viszont egy igazi Csodanő, hatalmas küzdő, elképzelhetetlenül nagy harcos, imádja az életét és a szerelmét, közben vidám tudott maradni, nem vesztette el a humorát és az életszeretetét. És nem vesztette el a hitét sem, a hitét abban, hogy újra lábra fog állni, hogy ismét táncolni fog. Hisz abban, hogy újra láthatja majd a közönség, amint a Diótörő főszerepét vagy Flaviát, vagy épp a Képfaragó női főszerepét, a Múzsát táncolja.”

A legjobb táncos

Apáti Bence szerint ő az egyik, ha nem a legjobb táncművésze az Operettszínháznak, lehengerlő technikai tudással és előadóművészi képességekkel rendelkezik. Számos prózai színész megirigyelhetné karakterformalásait, egészen drámai volt például, ahogyan nagynevű, Kossuth-díjas elődeit idézve Flaviaként siratta szerelmét, Sapartacust a Korhatár nélkül című balettestünkön. Nikit viszont ma otthon ápolja valódi szerelme, hősiesen, példamutató módon gondoskodik róla. Szereti, és reménykedik – írja.

Egy hónap múlva lesz az előadás

Az előadás december 5-én lesz látható, a jegybevételt pedig Niki kapja meg. Szüksége is lesz rá, a kivitelező ugyanis úgy eltűnt. Tizennégy táncegyüttes jelezte a részvételét, első szóra, teljesen ingyen. „Próbálnak, felutaznak Budapestre, hozzák magukat, a művészetüket, a szívüket, a lelküket, a jelmezeiket, a kellékeiket, és előadnak egy-egy számot. Mert szeretik Nikolettet, nagy részük ismeri is – kicsi ez a szakma -, és mert tudják, hogy mit jelent egy táncművésznek, ha a sors ágyhoz és kerekesszékhez láncolja”.

Imákat kér

December ötödikén várunk mindenkit, aki segíteni akar Tóth Nikoletten, és aki táncot szeretne látni. Klasszikus, neoklasszikus és kortárs balettet, vagy épp néptáncot, táncművészeket, akik a maguk áldozatos módján segíteni szeretnének Tóth Nikoletten. És addig is kérek mindenkit, hogy imádkozzon Niki teljes felépüléséért – zárja posztját Apáti Bence,

Itt tart az ügy

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, eddig 41 embert hallgattak meg a Jókai utcai házomlás ügyében indított nyomozás során, de gyanúsítotti meghallgatás még nem történt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Budapesti Operettszínház, Somai Valér