Csoda vagy blama? Ki-ki vérmérséklete szerint alkotott véleményt arról, hogy a címvédő Ferencváros futballcsapata 3-2-es vereséget szenvedett a harmadosztályú Iváncsa otthonában a Magyar Kupában. A legjobb 16 közé jutásért kiírt találkozó örök emlék marad a Fejér megyeiek számára. A Fradi vezetőedzője szűkszavúan annyit mondott: a kupában az ilyen meccsek benne vannak a pakliban…

Európai menetelés

A Fradi szereplésétől volt hangos a sportsajtó az elmúlt hetekben: a zöld-fehérek a második számú európai sorozat, az Európa-liga főtábláján török, francia, majd szerb ellenfelüket is megverték, így 9 pontjukkal csoportjuk élén állnak. Óriási az esély arra, hogy első magyar együttesként továbbjutnak a tavaszi kieséses szakaszba.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A harmadosztályban vitézkednek

Az iváncsai alakulat a magyar harmadosztály Közép-csoportjának egyik meghatározó tagja. A fiúk 11 mérkőzésen 28 pontot gyűjtöttek és ezzel a második helyen állnak. Érdekesség, hogy a bajnokság legutóbbi fordulójában éppen az FTC második csapatával játszottak és értek el ellenük 1-1-es döntetlent.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csoda a Magyar Kupában

Magyarország legjobb csapatát alaposan meglepték szerda délután az alig háromezer lelkes Fejér megyei településen. A fővárosiak kétszer is vezetést szereztek, az iváncsaiak mindkét alkalommal egyenlíteni tudtak, a hosszabbításban pedig kiharcolták a továbbjutást érő gólt.

Az érték a mérték?

Az Iváncsa teljes keretét ötvenezer euróra teszi az átigazolásokkal és a játékosok piaci értékével foglalkozó transfermarkt.de portál, a Ferencvárosét pedig pontosan negyvenmillióval többre.  A meccsen kiderült, mégsem ezen múlik, ki jut tovább…

Benne van a pakliban

„A csapat mindent megtett, ilyen mérkőzések és végkimenetelek sajnos benne vannak a pakliban” – fogalmazott a látottakról Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros orosz mestere.

Óriásit melóztak

„Óriásit melóztunk, talán egy kicsit játékban is fel tudtuk venni a versenyt a Ferencvárossal. Mindent kitettünk a pályára ezen a napon, volt focink is, rúgtunk gólokat, csúsztunk-másztunk, óriási gratuláció a srácoknak, köszönöm nekik ezt a mai élményt” – értékelt a lefújás után az Iváncsa vezetőedzője, Tóth András, aki korábban a válogatottban is pályára lépett és a Vasasnál is dolgozott edzőként.

Reggel hatkor kezd a kapus a gyárban

Túl sok lehetőség nem volt az ünneplésre a faluban: a játékosok számára ugyanis a csütörtök is munkanap. A Fradi ellen kiválóan védő kapus, Varga Ádám például reggel hatkor kezd az egyik fehérvári gyárban, a győztes gólt szerző Kercsó Bence pedig a helyi horgászboltot nyitja.

Feltették a térképre Iváncsát

A községben nagy volt a boldogság a csodával felérő győzelem után. A játékosok együtt örültek a szurkolókkal, és elmondták: eddig a televízión keresztül nézték a Fradit, most azonban játszhattak velük egy tétmeccset és éltek a lehetőséggel. Ezzel a sikerrel biztosan „feltették a térképre Iváncsát” – vélhetően sokan keresték a választ a világhálón arra a kérdésre, hol is van ez a település.   

Két és fél milliárdot keresett az FTC

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a napokban nyilatkozott a csapat eddigi Európa-liga szerepléséről. A sportvezető elárulta: a Fradi eddig mintegy 2,5 milliárd forintot keresett az idei nemzetközi szereplésével. Ha sikerülne továbbjutni a csoportból, akkor a bevétel is tovább gyarapodna.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tóth András sikerre vezette csapatát a Fradi ellen. Fotó: vasassc.hu