Reviczky Gábor márciusban tudatta, hogy prosztatarákja van. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt megműtötték, célzott sugárkezelést kap, és a vizsgálatok szerint nincs áttét a szervezetében. A Tökölön élő Reviczky őszintén elmondta: nem akar tudomást venni a betegségéről.

„Nem veszek róla tudomást”

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész elmondása szerint jól érzi magát és próbál nem foglalkozni a kórral. „Nem veszek tudomást a betegségemről, mert különben nem tudom legyőzni. Nem adhatom át magam neki” – mondta az RTL-nek a Magyar Mozgókép Fesztiválon. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Életműdíjat kapott

A népszerű művészt életműdíjjal jutalmazták, amivel kapcsolatban elmondta, hogy örül neki, de számára más a fontos. „Soha nem a díjakért dolgozunk. A közönségért és a közönségnek. Ha ezért valami kitüntetést kap az ember, persze örül neki” – fogalmazott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nincs áttéte

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról néhány hete, hogy a színésznek bár áttéte nincs, a prosztata külső burkát egy helyen már megbontotta a ráksejt, aminek terjedését mielőbb meg kell állítani, ezért utókezelések várnak rá, a kemoterápiától azonban elzárkózik. 

Tünetmentes volt sokáig

A Tökölön élő színész arról is beszélt, hogy decemberben kezdte el először azt érezni, valami baj van. Bár panaszai nem voltak, de mégis úgy döntött felkeresi az orvost. Kiderült, évek óta jelen lehetett nála a betegség, csupán tünetmentes volt.

Így ismerte fel a bajt

„Fél évvel ezelőtt gyakrabban vizeltem, de néhány nappal később elmúlt. Aztán december 27-én jótékonysági előadásról utaztam haza Vásárosnaményból, és minden pihenőhelyen, benzinkútnál meg kellett állnom – amint visszaültem a kocsiba, már megint pisilnem kellett” – idézte fel.

Egyből orvoshoz fordult

„A következő napon, december 28-án a feleségem felkereste a főorvos barátnőjét, ő irányított tovább a Dél-pesti Kórházba Dr. Gáti Zsolthoz. Azonnal megkatétereztek, és mindjárt három liter felgyülemlett vizelet távozott a szervezetemből. Szóval, ha koccanok a sztrádán, a biztonsági öv alsó része azonnal felrobbantja a húgyhólyagomat” – mondta a Star magazinnak.

Van esély

A Nemzet Művésze hisz a gyógyulásában, úgy gondolja, csak így van esélye a felépülésre. „Tudom, hogy meg fogok gyógyulni! Hit és pozitív gondolkodás nélkül az orvos és a célzott sugározás is felesleges” – mondta Reviczky Gábor, aki saját esetéből tanulva minden férfitársát arra figyelmezteti, nem szabad figyelmen kívül hagyni a vizsgálatokat, pláne 40 év felett.

Nem vállalta a kemoterápiát

Reviczky Gábor nemrég azt mondta, nem vállalja a kemoterápiát. „Míg a célzott sugárkezeléssel csak a rákos sejteket pusztítják el, addig a kemoterápiával az ép sejteket is megsemmisítik, amit nem szeretnék”.

Egy barátja nem élte túl

„A pandémia alatt volt egy barátom, akinél a vírushelyzet miatt késett a kemoterápia, és mivel későn kezdték meg a kezelését, nem lehetett segíteni rajta. Nála mondjuk áttétek is kialakultak, nálam azonban szerencsére nincs erről szó” – folytatta a színész, aki régóta híve az alternatív gyógymódoknak is.

Alternatív módszereket is kipróbál

Reviczky Gábor arról is vallott, hogy a hagyományos orvoslás eljárásai mellett az alternatív gyógymódokban is, ezért feleségének köszönhetően több különböző otthoni kezelést is kipróbált már. Reviczky egy pillanatra sem hagyja el magát, szinte folyamatosan dolgozik addig is, míg a kezelésre vár. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Reviczky Gábor – Forrás: Youtube.