Egy 26 éves pilisszentiváni férfit a Budapest–Pécs között közlekedő InterCity-vonaton igazoltatott egy rendőr törzsőrmester. Nem volt jegye, így bukott le, a ruházat átvizsgálásakor pedig gyanús dolgok kerültek elő a zsebeiből.  

Segítséget kért a kalauz

A Keleti Pályaudvarról Pécsre tartó Mecsek Intercity vonaton kért segítséget 2023. október 5-én este a jegyvizsgáló a Készenléti Rendőrség (KR) Rendészeti Igazgatóság járőrétől, mert az egyik utasnak nem volt menetjegye és iratai sem. A KR-es járőr, Nagy András r. törzsőrmester szabadidejében utazott az IC-n. Amikor odalépett a menetjegy nélkül utazó férfihez, az nagyon zavartan viselkedett. Miután felszólította, hogy igazolja magát, bediktálta adatait, amit a rendőr az ügyeleten keresztül ellenőrzött. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kábítószergyanús anyag került elő

Ezt követően ruházatátvizsgálást hajtott végre, melynek során a 26 éves pilisszentiváni férfi zsebeiből kábítószergyanús zöld anyagmaradvány, valamint két simítózáras zacskó került elő. Nem is tagadta, hogy kábítószerfogyasztó.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Már várták a rendőrök

A Sárbogárdi Vasútállomáson szállították le a vonatról, ahol az abai járőrök már vártak rá. Ők állították elő mintavételre, majd a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer birtoklása miatt indult vele szemben büntetőeljárás.

Bódult állapotban menekült

A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról a nyáron, hogy a Budapesti 6. és 7. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 26 éves férfival szemben, aki 2021 februárjában, bódult állapotban, több kerületen át menekült a szirénázó rendőrautók elől. A menekülés során során piros lámpákon, záróvonalon hajtott keresztül, az egyik járdára felhajtva pedig több gyalogost is majdnem elütött.

Intézkedni akartak a zsaruk

A vádirat szerint a férfi 2021. február 4-én délután a 15. kerületben, a Pozsony utcában várakozott a gépkocsiban, amikor vele szemben a rendőrök intézkedni akartak. Az elkövető az autóval elindult, az intézkedés alól kivonta magát, ezért a rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzést használva, üldözték. 

Majdnem elütötte a gyalogosokat

A férfi nagy sebességgel, több közlekedési szabályt megszegve menekült, ennek során egy szabályosan, szemből érkező gépkocsit hirtelen megállásra kényszerített, majd felhajtott a járdára, ahol több gyalogost közvetlenül veszélyeztetett.

Kisgyermekkel kellett félreugrania

Egy gyermekével sétáló gyalogosnak félre kellett ugrania, hogy a férfi ne üsse el, a gyermekét pedig a ruhájánál fogva rántotta el az autó elől, egy harmadik gyalogos pedig az úttest mellett várakozó járművek irányába futott.

Több piroson is átszáguldott

Az ámokfutó ezután sem állt meg, még több piros lámpán keresztül hajtott, az egyiknél úgy, hogy a lámpánál várakozó járműveket, a szemközti sávba áthajtva kerülte meg.

Drogozott

A férfi még ezen túl is számos közlekedési szabályt megszegett, valamint több szabályosan közlekedő sofőrt is fékezésre, irányváltoztatásra vagy megállásra kényszerített, azonban ez az ő életükre, testi épségükre nézve közvetlen veszélyt nem jelentett. A vádlott végül egy szemből közlekedő jármű miatt megállásra kényszerült, ekkor a rendőrök őt elfogták. A férfi a vezetés megkezdése előtt, pszichoaktív szereket fogyasztott, amik a vezetési képességére hátrányosan hatottak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció