Növekednek a pótdíjösszegek szeptember 1-től, ugyanakkor új kedvezményrendszert is bevezetnek a fővárosi közösségi közlekedésben.

12 ezerért bliccelhetsz

 Azért, hogy ne érje meg bliccelni, a helyszíni pótdíj 8000-ről 12 ezer forintra emelkedik, a 30 napon belül befizetett pótdíj 16 ezerről 25 ezer forintra, a 30 napon túl befizetett pótdíj pedig 32 ezerről 50 ezer forintra nő – közölte a BKK.

Vehetsz bérletet

Cserébe egy új kedvezményrendszer bevezetésével ősztől elengedik a pótdíjtartozása legalább felét annak, aki még a pótdíjazása napján érvényes bérletet vesz.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A kedvezmény

Havi bérlet vásárlása esetén 6000, negyedévesnél 9000, éves bérlet esetében pedig 11 ezer forintot engednek el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A bérlet árát a duplájával egészítik ki

Közölték azt is: jelenleg a főváros minden egyes megvásárolt jegyhez és bérlethez támogatást biztosít, például egy utas által megváltott havi bérletből származó bevételt több mint 20 ezer forint támogatással egészít ki.

10 éve nem emeltek árat

A vállalat szerint ennek is köszönhető, hogy a jegyek és a bérletek ára alacsonyan tartható, csaknem tíz éve nem változott.

Milliárdos kár

A bliccelők által okozott bevételkiesés a közösségi közlekedésnek – közvetett módon a becsületesen közlekedő utasoknak – évről évre milliárdos nagyságrendű kárt okoz – áll a BKK közleményében.

Milliós tartozás

Az előző év (2021) rekordbliccelőjének 1 879 391 forintot kellett fizetnie, a másodiknak kicsit több mint egymilliót, a harmadiknak pedig mintegy 900 ezer forintot; a tízes lista utolsó helyén pedig az a bliccelő áll, aki 661 ezer forintot fizetett – közölte a Budapesti Közlekedési Központ februárban. Erről a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt.

2020-ban több volt

A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés hat végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján jött össze, de jócskán elmarad a 2020-ban beszedett legborsosabb pótdíj összegétől, amely 2 797 400 forintra rúgott – jelezte a BKK az MTI-nek.

Fotónk illusztráció, így néz ki egy applikációban vásárolt jegy.