Szombaton helyzeték örök nyugalomra Babicsek Bernátot. A színésztől családja, barátai és kollégái búcsúztak a solymári temetőben.

Saját házában halt meg

Január 1-jén, szülei taláták meg Babicsek Bernát holttestét. A színész saját házában halt meg Solymáron. Halálát füstmérgezés okozta. December 30-án szülei vitték haza, akkor beszéltek utoljára fiúkkal. Miután 2 napig nem tudták elérni, feltörték a lakásának ajtaját, ott találták meg a holttestét. Bernát édesanyja szerint fiának esélye sem volt a túlélésre.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Solymáron temették el a színészt

Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

Solymár polgármestere mondott beszédet

Solymár polgármestere is beszédet mondott a szertartáson. Szente Kálmán azt mondta, “pótolhatatlan veszteség ért mindenkit a városban Babicsek halálával”. A polgármester azt is mondta, hogy amikor a művész karrierje felfelé ívelt, akkor sem felejtette el a közösségét, mindig részt vett a hagyományőrző rendezvényeiken, ahol mindig volt egy jó biztató szava az emberekhez. “Nem voltak sztárallűrjei, nem volt tartalom nélküli celeb” – tette hozzá a polgármester.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Több ismert ember is ott volt Babicsek Bernát temetésén

Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

Barátok és a család búcsúzott a színésztől

Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

Szikora Róbert is elment a színész temetésére

Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

A színész koporsóját lovashintóval vitték a sírhelyéhez

Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

Imádott hangszerével, a harmónikájával együtt temették el Babicsek Bernátot

Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

Szülei megtörten nézték, ahogyan fiúk koporsóját a sírba eresztik

Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

Megtelt a solymári temető gyászolókkal

Babicsek Bernát temetése
Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

A temetés után a solymári római katolikus templomban gyászmisét tartottak

Babicsek Bernát temetése Solymáron
Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

Kiemelt kép: Babicsek Bernát temetése – Forrás: Fülöp Dániel/BudaPestkörnyeke.hu