Eltemették a solymári temetőben Babicsek Bernátot. Óriási tömeg búcsúzott a színésztől. A szertartás után a római katolikus templomban tartottak gyászmisét.

Elkezdődött a temetés

Megtelt a solymári temető szombat délután. Most helyezik végső nyughelyére Babicsek Bernátot. Annyian érkeztek a szertartásra, hogy Solymáron rendőrök irányították a forgalmat. A fotógalériánkat a temerésről ide kattintva tudod elérni.

A harmónikájával együtt temetik

14 órakor kezdődött a szertartás, Babicsek Bernát koporsóján ott volt a harmónikája. A család mellett barátok és a kollégák búcsúznak a színésztől. Ott van Szikora Róbert és az Irigy Hónaljmirigy tagjai is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megrendülve állnak a családtagok Babicsek Bernát koporsójánál

Babicsek Bernát temetése
Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

Solymár polgármestere mondott beszédet

Solymár polgármestere is beszédet mondott a szertartáson. Szente Kálmán azt mondta, „hogy pótolhatatlan veszteség ért mindenkit a városban Babicsek halálával”. A polgármester azt mondta, hogy amikor a művész karrierje felfelé ívelt, akkor sem felejtette el a közösségét, mindig részt vett a hagyományőrző rendezvényeiken, ahol mindig volt egy jó biztató szava az emberekhez. „Nem voltak sztárallűrjei, nem volt tartalom nélküli celeb”.

Nagyon sokan búcsúznak a színésztől

Babicsek Bernát temetése
Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

Szülei találtak rá

Babicsek Bernát holttestére január elsején délután találtak rá szülei. A színészt utoljára december 30-án látták. Aznap a Centrál Színházban Pokorny Liával állt a színpadon, az előadásra meghívta a szüleit is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Babicsek család kriptájába nyugszik a színész

Forrás: Fülöp Dániel/BudaPestkörnyeke.hu

Nagyon fáradt volt

„Még süteményt is sütöttem, hogy megünnepeljük az előadást. Mivel a fiam utána ivott egy pohár bort, mi vittük haza. Már nagyon fáradt volt és mondta, hogy szilveszterkor nem is megy sehova, inkább otthon marad és pihen. Akkor láttuk őt utoljára élve” –mondta a tragédia után a színész édesanyja.

Kigyulladt olaj okozhatta a halálát

A színész annak a solymári lakástűznek az áldozata, amelyről január 1-jén adott hírt a katasztrófavédelem. A Jóban Rosszban sztárjának halálát a tűzhelyen felejtett olajos serpenyő okozhatta, amely kigyulladt és olyan gőzöket, gázokat szabadított fel, amik miatt elfogyott az oxigén Bernát nyolcan négyzetméteres családi házában.

A solymári temető megtelt a gyászolókkal

Babicsek Bernát temetése
Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

Nem tudták elérni telefonon

A Solymáron élő Babicsek család szilvesztere csendes pihenéssel telt.  De mikor a szülők megpróbálták telefonon utolérni fiukat, hogy boldog újévet kívánjanak neki, a színészt nem tudták elérni. Ekkor keresni kezdték, átmentek a házához.

Édesapja törte be az ajtót

„Elkezdtünk kopogni és próbáltunk benyitni a házba, de zárva volt minden. Hirtelen rossz érzés fogott el és a férjem betörte a teraszablakot. Azonnal az emeletre ment én lent kerestem a fiam, de nem volt sehol” – mondta a gyászoló édesanya.

A szertartás után szentmisét tartottak a színész emlékére

Babicsek Bernát temetése
Babicsek Bernát temetése Solymáron – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Fülöp Dániel

A konyhaasztalnál feküdt

Ekkor vették észre, hogy mindent befogott valami fekete füst a tűzhely körül. „Ösztönösen a konyha sarkába kaptam a fejem és ott, a konyhaasztal mögött feküdt a fiam”.

Oxigénhiány

A konyhában keletkezett tűz feltehetően már a tűzoltók helyszínre érkezése előtt oxigénhiány miatt kialudt. Édesanyja szerint Bernát valamit sütni szeretett volna, de valószínűleg elaludt. Mikor észrevehette a füstöt, megpróbált menekülni, de már nem sikerült. Az édesanya szerint fiának esélyes sem volt a túlélésre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Babicsek Bernát temetése – Forrás: Fülöp Dániel/BudaPestkörnyeke.hu