Rendhagyó módon jelentették be a közutasok Szigetszentmiklósi mérnökségről, hogy mit tesznek majd a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés érdekében az elkövetkező időszakban.

Változott a helyzet az előző szezonhoz képest

Szeptember 1-jétől a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. feladata, hogy 1237 kilométernyi autópálya téli üzemeltetési feladatait is ellássa. Ez a szakasz ugyanis koncessziós kezelésbe került. A Magyar Közút azonban így sem fog unatkozni a télen. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez lesz a közutasok dolga

A közutasoknak 31 ezer kilométernyi fő- és mellékúton, ezen belül 291 kilométernyi autóúton kell majd eltakarítania a havat, valamint az utak síkosságmentesítéséről is gondoskodniuk kell. A Magyar Közút kezeli többek között az M0-s, az M2-es és az M43-as autóutat is. Mindezeken felül 1000 kilométernyi külterületi kerékpárúton is hasonló feladatokat lát el a társaság.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Felkészültek a rendkívüli időjárásra

Bár egyelőre még várat magára a tél, a közútkezelő felkészülten várja, ha az időjárás zordabbra fordul. 713 hóekével felszerelt teherautó, 149 rakodógép és 119 hómaró vár bevetésre. Ha az időjárási helyzet rendkívüli lesz, akkor még 781 munkagépet tudnak ezeken felül bevetni.

Feltöltötték a sótárolókat

133 ezer tonna sóval töltötték fel a közutasok sótárolóit. Az új koncessziós cég számára átadtak 36 ezer tonna sót. A raktárakon van még 36 ezer tonna kálcium-klorid granulátum, 2,7 millió liter kálcium-klorid oldat és 8700 tonnányi érdesítő anyag. Pótlásuk az egész télre biztosítva van.

A hófúvások sem jelenthetnek problémát

Bár a havazás egyre ritkább jelenség hazánkban, erre is felkészültek a szakemberek. Összesen 418 kilométernyi útszakaszon hófogó rácsok kerültek kihelyezésre. 384 kilométeren találhatók továbbá hóvédő erdősávok az országos közúthálózat mentén.

Ezt csinálják a közutasok, amíg még enyhébb az idő

Mivel még bőven fagypont felett van a legtöbb helyen a nappali és az éjszakai hőmérséklet is, így a Magyar Közút a javítási és felújítási munkákat végzi november folyamán. Idén 960 kilométernyi, főként mellékút teljes körű felújítása valósulhat meg. A 2022-es év végéig közel 5 millió négyzetkilométernyi burkolatjavítás elvégzésével kalkulálnak a közutasok.

Megtörtént az átállás

Ha hirtelen téliesre fordulna az idő, a társaság már felkészülten várja azt. November 10-én ugyanis a jogszabálynak megfelelően téli üzemmódra váltott át a Magyar Közút. Ezt a szokásostól eltérő módon jelentette be a társaság.

Élőben jelentkeztek be

A közutasok élőben jelentkeztek be a szigetszentmiklósi mérnökségről. Pécsi Norbert Sándor, a társaság kommunikációs vezetője a minden évben visszatérő bejegyzésekre is reagált. Ezen felül válaszolt a közösségi oldalon, a videó alatt érkező kommentekre.

Itt nézheted vissza a videót

Ezt kérik a közlekedőktől

A videóban elhangzott, hogy fontos, hogy a közlekedés résztvevői is készüljenek fel a téli szezonra. Érdemes indulás előtt tájékozódni az utinform.hu weboldalon a pillanatnyi útviszonyokról és a forgalmi helyzetről. Ideje lecserélni a nyári gumikat téli gumikra. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív