Kómában fekszik az a 21 éves lány, aki a hétvégén súlyos baleset szenvedett az M4-es autóút Vecsést elkerülő szakaszán. Az orvosok szerint szinte semmi esély arra, hogy valaha is felépüljön.

Árokba csúszott az autó

A 21 éves lány az édesanyjával, a mamájával és a nevelőapjával a temetőből jött, virágot vittek a rokonaik sírjához a múlt hét végén. A kocsiból még írt egy sms-t szerelmének. Pár perccel később az autó, eddig tisztázatlan körülmények között, megcsúszott, majd az árokba zuhantak Pest megyében, az M4-es autóút vecsési elkerülőjén.

Nem volt bekötve

Bár a sofőr nem hajtott gyorsan, a lány barátja szerint – aki az RTL Klub Való Világ című műsorában szerepetl – körülbelül 65 kilométeres sebességgel mentek, Dóri, aki hátul utazott, nem volt bekötve, így szinte esélye sem volt megúszni a balesetet.

15 percig nem tudták újraindítani a szívét

„Eltört négy csigolyája, a helyszínen megállt a szíve. Tizenöt percig nem élt, de sikerült újraéleszteni, ám az agya nem kapott oxigént” – mondta Lóri, a lány barátja a Blikknek.

EZ IS ÉRDEKELHET! Orrfacsaró bűzre panaszkodnak a dél-budai agglomerációban, a MOL elismerte, tőlük származik a szag

„Agyhalott állapotban van”

„A mentősök kitartóan küzdöttek az életéért, végül újra dobogott a szíve. A kórházban kiderült, hogy az agyi funkciók megszűntek. Csúnyán hangzik, de Dóri agyhalott állapotban van, és az orvosok szerint szinte semmilyen esély sincs arra, hogy valaha felépül. Ha a szervezete küzd, és életben marad, akkor is vegetatív állapotban marad, soha nem lesz már ugyanaz az ember, mint korábban. Nem tud majd beszélni, járni, még a kanalat sem tudja majd megfogni, hogy egyen” –mesélte megtörten az egykori villalakó.

Két hete költöztek össze

Lóri és a fiatal lány családja is összetört. A szerelmespárnak nagy tervei voltak. Január óta alkotnak egy párt, két hete kivették első közös albérletüket, gyermeket terveztek és közös jövőt, amely most egy pillanat alatt szertefoszlott.

Nemsokára lesz Dóri születésnapja

„November 9-én lenne Dóri születésnapja, de nem tudjuk, megéri-e egyáltalán. Reménykedünk, hiszünk abban, hogy visszatér hozzánk, hogy újra ránk mosolyog. Szeretnénk valamilyen alternatívát keresni, ha bárki tud olyan orvost, kórházat vagy kezelést, ahol reményt adnak a gyógyulásra, azért nagyon hálásak lennénk” – mondta az RTL egykori sztárja.

Minden nap bemegy a kórházba

Lóri mindennap rövid időre bemehet szerelméhez, beszél hozzá, fogja a kezét, s míg látja a kedvesét, reméli, hogy ez a rémálom egyszer csak véget ér.

Kiemelt kép: a baleset helyszíne – Forrás: Facebook/Balestinfo