Az egészségügyi világszervezet, a WHO várhatóan vörös zónába sorolja Horvátországot a jövő héttől, mert annyira megugrott a fertőzések száma. A szakemberek szerint a nyár végére szinte az összes tengerparti ország erre a sorsra jut. Megindult a koronavírus negyedik hulláma, és Magyarországra is meg fog érkezni – mondta Gulyás Gergely miniszter, aki hozzátette: Magyarországot nem kell ismét lezárni.

Vörös zóna

Megugrott a koronavírus-fertőzések száma Horvátországban, ezért a WHO várhatóan jövő héttől, a vörös zónába sorolja a szomszédos tengerparti országot. Az utazási irodák arról számolnak be, hogy a magyarok elkezdték törölni a szeptemberi előfoglalásokat – írja az Atv.hu.

Kevesebben mentek az Adriára

A turisztikai szakújságíró, Kiss Róbert Richárd úgy látja, a járvány miatt 2020-ban jelentősen kevesebben, idén már többen választották az Adriát nyáron, de a 2021-es adatok is még jelentősen elmaradtak a koronavírus előtt megszokottól. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Oltatlanok járványa

Horvátországban augusztus 16-án volt jelentős visszaesés az új fertőzöttek számában, azóta azonban minden nap több száz fertőzöttet azonosítottak. A horvát egészségügyi miniszter Twitter oldalán úgy fogalmazott, hogy „az oltatlanok járványa zajlik.” Az országban ezen a héten érte el az oltottak száma a 50 százalékot a lakosság számához viszonyítva.

Súlyosan fertőzött régió

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ azt közölte, hogy a horvát tengermellék narancssárga besorolásból jövő héttől várhatóan Zágrábbal együtt átkerül a piros, azaz a súlyosan fertőzött régiók listájára.

Így járnak a tengerparti országok

Az ATV-nek nyilatkozó Varga G. Gábor turisztikai újságíró szerint a tengerparti országok előbb-utóbb bekerülnek a vörös zónába, de kiemelte, egyik ország sem ahhoz igazítja a saját szabályozását, hogy a WHO hova sorolja a régiókat.

Lemondják a foglalásokat

„Nyilván a hírek hatására az emberek tömegével lemondják a foglalásokat, ezt ugye lehetett olvasni a sajtóban és az utazási irodák is erről számolnak be. De ez alapjában véve egy tömegpszichózis jellegű reakció, ami mögött nincsen valós, az utazást megnehezítő körülmény”  – vélekedett a szakértő.

Korlátozások a beoltatlanok miatt?

Várhatóan egyre több országban teszik majd fel a kérdést a beoltottak, hogy az ő életüket miért korlátozzák a beoltatlanok miatt. A legtöbb európai országban aki szeretett volna már oltást kapni, megkaphatta a vakcinát, így ha lesznek korlátozások, akkor azok kifejezetten az oltatlanok miatt lehetnek.

Megindult a negyedik hullám

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.

Hatékony a vakcina

Gulyás Gergely hangsúlyozta, továbbra is az oltás a vírus elleni egyetlen hatékony védekezési eszköz, ezért mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát. Mint mondta: Minden vakcina egyforma védettséget biztosít, akiket pedig nem oltanak be, azok nagy valószínűséggel meg fognak betegedni, míg azoknál, akik felveszik a vakcinát, az 5,5 millió eddigi oltott alapján a megbetegedés esélye 0,2 százalék, és akkor is lényegesen enyhébb lefolyás mellett – közölte.

Nem lesz lezárás

Magyarországot nem kell lezárni, a kormánynak nincs ilyen szándéka, emellett az oktatásban és a munkahelyeken sincs szükség korlátozásokra – mondta a miniszter. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Görögország – Fotó: BPK