Kiújultak a Fóton élő Majka szívproblémái, miután elkapta a koronavírust. Jelenleg kórházban ápolják a rappert, akinek korábban két szívműtétje is volt. A családja is veszélyben van, hiszen felesége már bizonyítottan fertőzött, két gyermeke pedig kruppos.

Kétszer műtötték

Majka néhány napja jelentette be, hogy megfertőződött a koronavírussal, ráadásul ő fokozattan veszélyeztetettnek számít, hiszen szívproblémával küzd, korábban kétszer is műtötték.

Erősödtek a tünetei

A pozitív teszt után nemsokkal Majka tünetei erősödtek, ezért bement a kórházba. Az orvosok azonnal ott tartották, plusz oxigént kap.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt is olvasd el, fontos!

“Ha nem taposunk a fékre azonnal, akkor decemberben a karácsonyi ünneplés helyett nemzeti temetés lesz” – további szigorításokat sürget a mentőorvosként dolgozó Éger István

8 évig nem volt tünete

„Visszajött a szívritmuszavarom, ami egy pluszdobbanást eredményez. Abláció a műtét neve, ezt végezték el eddig kétszer rajtam. Katéter segítségével kiégetik vagy lefagyasztják azt a részt, ami a probléma forrása. Nyolc évig nem volt baj, most újra vannak tüneteim – mondta a Fóton élő rapper.

Nem viseli jól a betegséget

 „A tünetei nyolc év után most kiújultak, ráadásul gyulladásokat is találtak a tüdején” – mondta Tilla a Blikknek. A TV2 műsorvezetője azt mondta, hogy a rapper nem viseli jól a betegséget, továbbra is bent kell marandia a kórházban.

„El van kenődve”

„Az az egyik legnehezebb ebben a betegségben, hogy pszichésen megviseli az embert. Próbáltam belé egy kis lelket önteni, de el van kenődve egy picit, még nem tudni, mikor engedik haza. Az viszont jó, hogy ezeket a kis elváltozásokat a tüdején időben észrevették” – mondta Tilla.

Sportolás közben kaphatta el

Miután kiderült, hogy pozitív lett a tesztje, Majka azt mondta, hogy valószínűleg sportolás közben kaphatta el a vírust. Hiszen akikkel együtt edzett, többen is rosszul lettek.

A vírus a szívizmot is megtámadja

A szakember szerint a zenész problémája bizony komoly kockázati tényezőt jelenthet. „A koronavírus az összes belső szervünket, többek között a szívizmot is megtámadja, ezáltal előfordulhat szívritmuszavar, szívizomgyulladás, ingervezetési zavar. A szívbetegség fokozott kockázati tényező, ráadásul a vírus az emberi szervezet leggyengébb pontját keresi és támadja meg” – nyilatkozta a Blikknek dr. Kóczán István belgyógyász-kardiológus.

Felesége is elkapta

Majka felesége is elkapta a koronavírust. Problémájukat az is nehezíti, hogy két kisfia kruppos és családon belül nem nagyon lehet elkerülni, hogy a gyerekek is megfertőződjenek.

Ugyanabba az óvodába járnak

A BudaPestkörnyeke.hu úgy tudja, hogy ugyanabba a dunakeszi óvodába járnak Majka gyerekei, ahová Szijjártó Péter kisfiai is. A külügyminiszter nemrég jelentette be, hogy elkapta a koronavírust, jelenleg Dunakeszin tölti a karantént, vannak tünetetei, de nem szorul kórházi kezelésre.

Kiemelt kép: Majka – Forrás: Youtube.com