Ma reggel elhunyt a 19 éves fiatalember, akinél egy éve diagnosztizáltak csontrákot. Bánhegyi Zsolt a végsőkig harcolt a betegséggel, de nem bízott a kemoterápiában és családjával együtt alternatív gyógymódokat keresett. A fiatal futballkapus küzdelméről a napokban portálunk is írt.

Feladta a harcot

19 esztendős korában elhunyt Bánhegyi Zsolt, a Szolnok és a Mezőkövesd egykori kapusa. A jelenleg az NB III-ban szereplő Szolnoki MÁV FC egykori kapusának a szervezete feladta a harcot a gyilkos kórral szemben. A játékos testvére, Bánhegyi Zoltán a következőket írta: „Nyugalomban, békességben, csendben aludt el.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Csontrákkal kezelték

Mint kiderült, a játékosnál egy évvel ezelőtt diagnosztizáltak Ewing-szarkómát, azaz rosszindulatú csontrákot. Később kemoterápiával kezelték, de az állapota egyre rosszabb lett. Kedd reggel örök álomra hajtotta a fejét. Bánhegyi Zsolt a jövő hónapban lett volna 20 esztendős – írta a Sportal.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egy éve kezdődött

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról kilenc nappal ezelőtt, hogy a 19 éves Bánhegyi Zsolt egy éve ilyenkor már túl volt az írásbeli érettségin, és izgatottan készült a hétvégi mérkőzésre az NB II-es Szolnok futballcsapatának cserekapusaként. Ekkor azonban nem várt fordulat következett: a fiatalember kórházba került és azóta is nap mint nap küzdött az életben maradásért.

Leérettségizett és meccsre készült

„Pontosan 52 hete kezdődött minden. A most 19 éves Öcsém egy éve ilyenkor már írásban leérettségizett, hétvégén még bevetésre készen állt az NB II-es Szolnok cserekapusaként. Mindent megtett azért, hogy profi labdarúgó legyen. Balmazújvároson, Mezőkövesden és Szolnokon is alázatosan, elhivatottan és mindent a focinak alárendelve készült a hétvégi mérkőzésekre” – kezdődik az a Facebook-bejegyzés, amit Zsolt testvére írt. 

Mindennapos küzdelem

52 hete azonban minden megváltozott Egy izomsérülésnek gondolt sportsérülés Bánhegyi Zsolt életét megváltoztatta. Ewing-sarcomát diagnosztizáltak. Az, hogy az érettségi befejezése elmaradt 2022-ben, és az, hogy abbahagyta a focit, eltörpül a mindennapos küzdelem mellett.

Karácsony előtt jött a második sokk

„Jó kezekbe került Budapesten, azonnal elkezdték a kezelését. Kemoterápia, korábban csak hallottunk róla. Sajnos át is éltük! Fél éven keresztül kezelték. Az első három hónap végén pozitív változások történtek. A daganat összébb húzódott, az áttét csökkent. A következő kezelések végére vártuk a további javulást, de karácsony előtt jött a második sokk. Nőtt a daganat, nőtt az áttét. Jött a folyamatos láz és egy még nehezebb időszak” – folytatódott a poszt.

Nem bízik a kemoterápiában

„Következett a gyógyszeres kezelés. Szemmel láthatóan javult a közérzete. Bíztunk benne, hogy ezzel párhuzamosan javulnak az eredmények. Húsvét előtt jött az újabb sokk! Tovább nőtt a daganat és az áttét. A protokoll szerint a kombinált kezelés következne, ha Öcsém elfogadná. Nem tette, nem bízik a kemoterápiában. Nagyon megszenvedte a 10 kezelést. Eredmény nélkül. Saját felelősségére nem vállalta” – írta a testvér.

Minden követ megmozgatnak

„Kedves Barátaink, Családunk, Ismerőseink és Sportbarátok! A család elkezdett más gyógymódok után kutatni. Minden követ megmozgatva gyógyulási alternatívákat mutatunk be a Testvéremnek. Továbbá kapcsolatban vagyunk más szakemberekkel is. Viszont a döntés az Övé, Ő éli át a betegséget, Ő éli át a fájdalmakat. Döntött” – olvashattuk a bejegyzésben.  

Rengeteg beteget meggyógyított már

„Egy kísérleti fázisban levő készítményt szeretne megkapni többször. Rengeteg beteget meggyógyított a szer. Ennek a költsége többmillió forint, ebben kérünk segítséget! Viszont nincs idő várni, lépni kell” – írta Bánhegyi Zoltán. Sajnos, nem maradt idő arra, hogy kiderüljön, segít-e a szer. Nyugodjon békében! A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bánhegyi Zsolt