Ahogyan arról BudapestKörnyéke.hu is beszámolt május 5-én, csütörtökön meghalt M. Richárd, a Dózsa György úti baleset egyik okozója. A férfi a börtönben kétszer kapott sztrókot, a másodikból már nem tudott felépülni, a szervezete feladta a harcot. Halálának ügyében büntetőeljárás is indult, az élettársa pedig az RTL Fókusznak azt mondta: vizsgálatot kezdeményez, hogy kiderüljön, a férfi valóban minden szükséges ellátást megkapott-e a börtönben.
Történt-e mulasztás?
Horváth Éva, M. Richárd élettársa a Fókusz műsorában beszélt arról, hogy vizsgálatot kezdeményez, mert úgy véli, hogy a párja még mindig élhetne, ha nem bánnak vele embertelen módon a börtönben. A nő arra szeretne választ kapni, hogy M. Richárd tényleg minden esetben megkapta-e a megfelelő orvosi ellátást, és ha nem, akkor ki és mikor mulasztott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Érezte, hogy meg fog halni?
„Ő mondta, hogy ő innen soha nem fog kijönni. Ő meg fog halni. Beszélt is a haláláról.” – – mondta Horváth Éva, a május 5-én elhunyt M. Richárd élettársa. Ő volt a férfi kapcsolattartója is a börtönben, és úgy érzi, beszélnie kell a nyilvánosság előtt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Januárban az ügyvéd feljelentést tett
Erről egyébként korábban a férfi ügyvédje is beszélt, mint azt a BudapetsKönyéke.hu is megírta, M. Richárd jogi képviselője még jóval ügyfele halála előtt, januárban tett feljelentést, mert szerinte az első sztrókja után nem látták el azonnal.
Kapcsolódó:
A nő szerint nem kapott megfelelő ellátást
Horváth Éva május 5-én azt mondta: „Úgy gondolom, hogy nem kapta meg a kellő ellátást, mert február végéig volt Berettyóújfalun, a bv-kórházban. A bv-kórház neki arról szólt, hogy egy kamerás zárkában tartották, ahol nem kapta meg a kellő segítséget.”
Állandóan szomjas volt
„Tény és való, hogy vitték vizsgálatokra, de nem kapta meg a szükséges ápolást. Állandóan szomjas volt, a sztrókosoknak folyadékot kell kapniuk. És ő ezért fegyelmit is kapott, mert vizet kért. És sokszor órákat várt egy pohár vízre.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kapcsolódó:
Ezt mondja a Bv
Az RTL Klub egyébként felkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának kommunikációs főosztályát. Ezt a választ kapták: „A büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, bármely fogvatartottal kapcsolatba hozható valamennyi adat, információ bűnügyi személyes adat, így a hatályos jogi szabályozás nem ad lehetőséget válaszadásra konkrét személyre, eseményre vonatkozó kérdések tekintetében.” – erről egy korábban cikkünkben is beszámoltunk itt.
A friss riport itt nézhető vissza:
Kiemelt kép: M. Richárd és a párja – Forrás: Fókusz