A Miniszterelnökség a közleményében a szomszédban dúló háborút és a brüsszeli szankciókat okolja az energiaválságért, és ezzel indokolja a döntést.

Előírták, hogy spórolni kell

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a kormány szeptemberben határozatban döntött arról, hogyan kell spórolnia az állami intézményeknek. Akkor huszonöt százalékos gázfelhasználás-csökkentést írtak elő. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ennyi nem volt elég

A fűtéssel való spórolás úgy tűnik, nem bizonyult elegendőnek. Ezért 2022. november 2. és 2023. március 17. között egyes, kisebb forgalmú kormányablakokat és okmányirodákat átmenetileg bezárnak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az alacsony ügyfélforgalomra hivatkoznak

A közlemény kitér arra, hogy ősszel és télen általában kisebb a forgalma a kormányablakoknak és az okmányirodáknak.

280 kormányablak és okmányiroda nyitva marad

A Miniszterelnökség közleménye szerint a novembertől márciusig is nyitva tartó intézmények megfelelő kapacitással fognak rendelkezni, hogy ellássák azokat az ügyfeleket is, akik egyébként a novembertől zárva tartó kormányablakokat és okmányirodákat keresték volna fel.

Novembertől érdemes alaposan tájékozódni ügyintézés előtt

Mielőtt valaki ügyet intézne, a jövőben érdemes szánnia néhány percet a tájékozódásra. A nyitva tartó intézményekről a kormanyablak.hu oldalon lehet informálódni.

Nem rúgják ki a dolgozókat

Minden járásban és fővárosi kerületben nyitva lesz majd legalább egy kormányablak. Azoknak a hivataloknak a dolgozói más szervezeti egységekben láthatják majd el feladataikat, akik eddig azokban az intézményekben dolgoztak, amelyeket négy és fél hónapra bezárnak.

Az állami intézményekben legfeljebb 18 fok lehet

A szeptemberi intézkedésben meghatározták, hogy az állami intézmények helyiségeiben és tereiben a hőmérséklet nem haladhatja meg a 18 fokot.

Vannak azért kivételek

Az egészségügyi-, a bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmények éppúgy a kivételek közé tartoznak, mint a gyermekvédelmi intézmények és a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények.

Más szabályok vonatkoznak az iskolákra is

A köznevelési és a szakképző intézményekben, a középiskolákban legalább 18, míg az általános iskolákban legalább 20 foknak kell lennie.

A rendőröknek viszont nem lesz melege

Amint korábban megírtuk, a rendőröket levélben értesítették arról, hogy tilos bekapcsolni a fűtést az épületekben. Azt javasolták nekik, hogy a hideg ellen megfelelő öltözékkel és mozgással védekezzenek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/ Kovács Tamás