Még a szakorvosi kontrollvizsgálathoz is új beutaló kell októbertől egy friss törvénymódosítás alapján. A jelenlegi rendszerben a visszarendeléshez, ha arra a páciens 3 hónapon belül jelentkezik be, nem kell új beutaló. A friss jogszabály az e-beutalókat szorgalmazza, amit pénzmegvonással igyekeznek elérni.

Változás a szakorvosi beutalóknál

Eddig, ha valaki beutalóval felkeresett egy szakorvost, majd a további vizsgálatok vagy kontrollok szükségessége miatt visszarendelték, azt három hónapon belül beutaló nélkül is megtehette, feltéve, hogy ugyanahhoz a szakemberhez jelentkezett be. A közelgő változások értelmében azonban a járóbeteg-szakellátás orvosának minden esetben új beutalót kell kiállítania, amennyiben a páciens ismételt ellátása, vagy egy kontrollvizsgálat orvosszakmai szempontból indokolt.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Vissza kell menni a háziorvoshoz 

Ez azt jelenti, hogy ha valaki beutalóval felkeres egy szakorvost, és ő visszarendeli egy későbbi időpontra, a páciensnek újra meg kell látogatnia a háziorvosát az új beutalóért. A betegút így ismét a háziorvosi rendelőben kezdődik.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elektronikus beutalók 

Az új szabályozás a papíralapú beutalók használatát is szankcionálja. Az egészségügyi szolgáltatóktól, akik nem elektronikus beutaló alapján nyújtanak ellátást, a finanszírozási összeg tíz százalékát, de legfeljebb 1000 forintot vonnak le. Ugyanezt a büntetést alkalmazzák, ha az ellátás tényét nem rögzítik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT).

Laborvizsgálatok rendje is változik 

A laborvizsgálatokra is van új előírás: a beutalás előtt az orvosnak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) ellenőriznie kell, hogy a beutalást megelőzően sor került-e a biztosított laboratóriumi vizsgálatára, és hogy az ismételt vizsgálat feltételei fennállnak-e.

Háziorvosok finanszírozása 

A háziorvosok finanszírozása is megváltozik: ha az orvos a beutalók több mint tíz százalékát papíron adja ki, csökkentik a társadalombiztosítástól kapott juttatását. A jogszabály egyértelműen az e-beutalók használatát szorgalmazza, akár pénzmegvonással is.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: