Nem minden településen csak a favágásról szól a rezsipánikkal terhelt ősz. Törökbálint polgármestere, Elek Sándor nem sokkal ezelőtt bejelentette, hogy óriási erdőtelepítésbe kezdenek. Olyan erdők lesznek, amelyeket a helyiek is szívesen látogatnak majd, ráadásul akkora területet érint az erdőtelepítés, amelyre még nem volt példa Törökbálint történelmében.

Óriási erdőtelepítés

Erdősítés céljára kilencven hektárnyi új terület került kijelölésre Törökbálinton. „Ilyen nagyságrendű telepítésre Törökbálint történetében, a közigazgatási területünkön még nem volt példa” – írja Elek Sándor, Törökbálint fideszes polgármestere a közösségi oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Előnyt élvező erdősítés

Mint fogalmazott: hosszú évek óta dolgozik azon, hogy a „Levendulás” területén parkerdő jöhessen létre. Csak az utóbbi két évben többször kereste meg levélben és személyesen a szakállamtitkárt, annak érdekében, hogy Törökbálint közigazgatási területén belül a Magyar Állam tulajdonában lévő földterületeken az erdősítés élvezzen előnyt.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

90 hektáron lesz erdő

A polgármester tájékoztatása szerint „A Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészeti Igazgatójával, Rittling Istvánnal történt közös erőfeszítéseink eredményeképpen, Törökbálinton Rácz-zugban és a Hosszú réten kettő db helyrajzi számon, összesen nyolcvan hektár, a Levendulásban pedig tíz hektár olyan terület került a Pilisi Parkerdő kezelésébe, melyeken erdők növekedhetnek majd a jövőben.”

Megszületett a miniszteri döntés

A polgármester leszögezi: Az erről szóló miniszteri döntés is megszületett. Mint fogalmazott a Levendulás városrész területére vonatkozóan a törökbálinti önkormányzattal közös erdőtervezést kezdeményeztek a Parkerdő munkatársai, akik a térség legnagyobb erdőgazdálkodójaként elhívatottak az erdők minőségének javítása és az új erdőterületek létrehozása iránt.

Az embereknek telepítenek erdőt

A polgármester azt sem titkolja, hogy a tényleges erdősítésig még hosszú az út, de abban egyetértettek az erdész szakemberekkel, hogy a cél egy olyan közösségi parkerdő, mely kifejezetten a lakosság rekreációját, napi erdőlátogatási igényeit szolgálja.

15 ezer fát ültetnek

Elek Sándor beszámolt arról, hogy a Kerekdomb nevű városrész környezetében három hektáron mintegy 15 ezer őshonos csemete ültetését tervezi a Parkerdő az “Újszülöttek Erdeje” program keretében. Ráadásul még további 64 hektár erdő telepítése válik lehetővé a Kerekdomb környezetében.

Csúcsra járatott fakitermelés

A törökbálinti erdőtelepítés azért is jó hír, mert az elmúlt hetekben a favágásoktól volt hangos a sajtó. A rezsicsökkentés módosításával együtt ugyanis a kormány még a védett erdőkben is megengedte a tarvágást, hogy télire legen elegendő tűzifa.

Megindultak a gépek

A környezetvédő szervezetek nyomására a kormány végül módosított a törvényen, így a védett területeken nem lesz favágás, azonban több kitermelésre alkalmas erdőben már megindultak a motoros fűrészek, hogy tűzifával feltöltsék a tüzépeket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelni fog

Kiemelt kép: Elek Sándor, Törökbálint polgármestere – Forrás: Facebook/Elek Sándor