Újra az erősödés jeleit mutatta a kockázati tőke iparág az első negyedévben: a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint január-márciusban 39 vállalkozás jutott 1,347 milliárd forint összértékben tőkéhez Magyarországon.

A mélypont a tavalyi első negyedévi 710 millió forint volt, míg 2016 első negyedévében a befektetések összértéke – elsősorban az akkor még aktív Jeremie-alapok miatt – 3,850 milliárd forintot tett ki.

A tranzakciók mindegyikét kockázati tőkebefektetők (venture capital) hajtották végre, magántőke (private equity) befektetés nem történt. A legtöbb tőkét az úgynevezett magvető-fázisban lévő vállalkozások kapták, összesen 662 millió forintot. A tranzakciók számát tekintve, 39 befektetésből 28 inkubációs, azaz nagyon korai fázisú befektetés volt. A HVCA 12 kiszállást regisztrált, míg új tőkealap indítására a negyedévben nem került sor.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

2016-tól kezdve folyamatosan csökken az átlagosan befektetett összeg, ezzel szemben nő a megvalósult tranzakciók száma. Ennek egyik fő oka a HVCA szerint a Hiventures megjelenése: az új állami befektetőt a nagy számú, ám egyenként kisösszegű, inkubációs befektetések jellemzik.

Ez azt jelenti, hogy míg 2016 első negyedévben átlagosan 137 millió forintot fektettek be 28 cégbe,  2017 első negyedévben átlagosan 79 milliót 9 vállalkozásba, addig idén első negyedévben a 39 vállalkozás esetében az átlagos tranzakciós méret már csupán 35 millió forint volt.

A 39 befektetés közül a többség, 27 előzmény nélküli, úgynevezett első körös befektetés volt, ezek tették ki a vizsgált negyedévben elkönyvelt teljes befektetett összeg 87 százalékát.

Idén az első negyedévben a legtöbb tőke két szektorba áramlott: az összes tőkebefektetés 45 százaléka a fogyasztói szolgáltatások, illetve a közlekedés szektorba irányult, összesen 606 millió forint értékben. A legnagyobb befektetési értékű tranzakcióra ugyanakkor az élettudomány szektorban került sor egy 154 milliós befektetés keretében, amit két, egyenként 150 milliós befektetés követett a közlekedési iparágban – közölte a HVCA.

Zsembery Levente, a HVCA elnöke szerint a 2018-as első negyedév befektetési aktivitása kettős képet sugall. Egyrészt bizakodásra ad okot, mivel a sok korai fázisú befektetés a következő körös befektetők számára készíthet elő több ígéretes célpontot. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a Jeremie-program kiesése miatt keletkezett űrt továbbra sem sikerült betölteni. Az év hátralévő hónapjaival kapcsolatban ugyanakkor – részben a második félévben újrainduló Jeremie miatt – továbbra is optimista az elnök.

MTI