Karácsony előtt egy nappal, december 23-án este lekapcsolják a díszkivilágításokat az ellenzéki vezetésű városokban. Így tiltakoznak az ellen, hogy a kormány január 1-től felére csökkenti az önkormányzatok fő bevételi forrását, az iparűzési adót. A főpolgármester szerint a miniszterelnök a magyar önkormányzatiság kivégzését jelentette be. Budapest 24 milliárd forint adóbevételtől fog elesni.

A városok kifosztása nem kormányzás

A Szabad Városok Szövetsége közleményében ellenzéki irányítású városok fogalmazták meg tiltakozásukat Városaink kifosztása nem kormányzás! címmel.

Kivégzik az önkormányzatokat

Mint írják: „A magyar miniszterelnök a bajba jutottak megsegítése helyett kivégzi a magyar önkormányzatokat. Az iparűzési adó megfelezésének semmi köze a gazdasági válság kezeléséhez, annak csakis a Fidesz hatalmi politikájához van köze.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Közszolgáltatásokat fizették ebből a pénzből

„Ebből a bevételből az önkormányzatok szerte az országban a mindenkinek járó közszolgáltatásokat biztosítják, a helyi tömegközlekedést, a szemétszállítást, utak karbantartását, közvilágítást, zöldfelületek kezelését, ebből fizetnek szociális támogatásokat, finanszíroznak színházakat, kulturális és sporttevékenységet.”

Orbán Viktor kénye-kedve

Azt is írják a közleményben, hogy ezeknek a feladatoknak az ellátása a miniszterelnök döntése miatt veszélybe került. A 25 ezer főnél nagyobb településeknek ígért egyedi kompenzációt Orbán Viktor kénye-kedve szerint, politikai alapon fogja osztani a kormány – írják.

Sötét idők, sötét szándékok

Az aláírók hozzáteszik: „Közösen kell fellépnünk a sötét időket idéző, sötét szándékok miatt meghozott kormánydöntés ellen. A csatlakozó önkormányzatok tiltakozásuk jeléül, a közszolgáltatások védelmében december 23-án 19 órától egy estére lekapcsolják településeiken a díszkivilágításokat.

Azt követelik, hogy vonják vissza

Ezzel fel kívánjuk hívni a településeinken élő polgárok figyelmét az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások fontosságára. Nyomatékosítani kívánjuk követelésünket, hogy a kormány vonja vissza az iparűzési adó megfelezéséről szóló, az önkormányzatok kivégzését jelentő döntését” – írják a közleményben.

A családok és vállalkozások érdekében

Az MTI tudósítása szerint a családok és a vállalkozások érdekében a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről rendelkezett – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton.

Sérülékenyek a vállalkozások

Orbán Viktor elmondta, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik. Ezek a vállalkozások adják a legtöbb munkahelyet, és ők a legsérülékenyebbek a járvány idején – indokolta az intézkedést, hozzátéve: a 25 ezer lakosnál kisebb települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig majd egyenként tekintik át.

Az iparkamara elnökének az ötlete volt

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke dobta be ugyanis azt a javaslatot a kormánynak, hogy 2020-ban és 2021-ben teljesen törölje el a hipát a kormány. Az elmúlt egy hónapban azonban inkább olyan jelzések jöttek a kormány részéről, hogy nem támogatják az önkormányzatokat még nehezebb helyzetbe hozó javaslatot, ami alapján a településvezetők már-már fellélegeztek.

Kiemelt kép: