Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Karácsony Gergely főpolgármesternek megválasztásához, egyúttal meghívta őt a szerdai kormányülésre, ahol a budapesti fejlesztések jövőjéről is tárgyalnak – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő délután.

„Magyarország kormánya nevében ismételten gratulálok a budapesti polgárok döntése alapján elnyert megbízatásához” – írta a kormányfő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

 „A 2019. október 24-én kelt levelét, melyben találkozót kezdeményezett, köszönettel megkaptam. Tudomásom szerint a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésére november 5-én kerül sor. Meggyőződésem, hogy Budapest fejlesztésének kérdései is haladéktalan döntéseket igényelnek, ezért arra kérem, hogy fogadja el meghívásomat Magyarország kormányának november 6-án esedékes ülésére, hogy a fővárosi beruházásokkal kapcsolatos álláspontját megismerhessük, és döntést hozhassunk a kormány által korábban már támogatott budapesti fejlesztések jövőjéről” – fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette: a kormányülés Budapesttel foglalkozó napirendi pontja „természetesen nem korlátozódik a fejlesztések ügykörére, szívesen megismerjük az Ön álláspontját bármely más Budapest számára fontos ügyben is”.

„November 6-án szerda reggel 9 órakor várjuk Főpolgármester urat a Karmelita kolostor épületében. A szükséges technikai kérdésekben Gulyás Gergely miniszter úr örömmel áll az Ön rendelkezésére” – zárul a miniszterelnöknek a főpolgármesterhez intézett levele.

Elmegy Karácsony?

Minden bizonnyal elfogadja az új ellenzéki főpolgármester a miniszterelnök meghívását, hiszen többször elmondta, hogy „normális” akar lenni. Ebbe a politikai definícióba pedig mindenképpen beletartozik a meghívás elfogadása.

Biztosan lesz miről beszélniük, hiszen itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon is megírtuk, hogy az új főpolgármester, Karácsony Gergely több olyan beruházást sem szeretne, amelyet eddig akartak, vagy terveztek, azonban a fővárosnak ígért sokezer milliárdnyi forrást megtartaná, csak másra költené.

A dolgok most úgy állnak az Index összefoglalója szerint, hogy amennyiben Fővárosi Közgyűlés elfogadja, és a kormány is rábólint, a Liget-projekt építkezései közül az Új Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, a Dózsa György úti mélygarázs és az állatkerti Pannon Park építése folytatódhat, a legnagyobb tervezett múzeum, a japán SANAA építésziroda által megálmodott Új Nemzeti Galéria viszont nem épülne fel a Városliget közepén.

MTI/BPK Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Fotó: MTI