Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt a november 18-i Kormányinfón, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a zárt terekben ismét kötelezővé teszik a maszk viselését.

Ekkor tetőzik a járvány

Mint megírtuk Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője azt mondta, hogy a járvány negyedik hulláma november végén, december elején tetőzhet. Akár már egy héten belűl tetőzhet a járvány – tette hozzá. Érdemi védettséget csak és kizárólag oltással lehet szerezni.A kormány mindenkinek javasolja a harmadik oltás felvételét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kötelező maszkviselés

A kormány úgy döntött, hogy kötelezővé teszik zárt térben a maszkviselést. Ez szombattól lesz érvényes. Vagyis a boltokban, színházakban, hivatalokban. Az iskolákban az igazgatók döntenek a maszkviselésről.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Védettségi igazolvány

A kormány arról is döntött, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni az 500 főnél nagyobb rendezvényeket.

Kötelező oltás

Az egészségügyben a harmadik oltás felvételét is kötelezővé teszik, az államigazgatásban is készülnek ilyen lépésre – jelentette be Gulyás Gergely.

Kapcsolódó:

Orbán Viktor a Kossuth rádióban

A fentieket ma reggel a Kossuth rádió reggeli műsorában Orbán Viktor is megerősítette, aki azt is kijelentette, hogy a virológusok szerint nyakig ülünk a negyedik hullámban, a neheze pedig még csak most jön majd. A miniszterelnök azt is elmondta, a szakemberek álláspontja szerint a csúcsponton még nem vagyunk túl, az még csak most jön, emiatt pedig a számok is egészen biztosan emelkedni fognak majd.

Bárki elkaphatja

Azt is mondta, hogy a vírust kvázi bárki elkaphatja, viszont az nem mindegy, milyen lefolyású lesz a betegség. Emiatt ismételten hangsúlyozta, hogy az oltatlanok életveszélyben vannak.

A védelmi intézkedések

Orbán azt is mondta az interjúban, hogy a virológusok egyetértenek abban, a védelmi intézkedések önmagukban nem védenek meg a vírustól, csupán a járvány terjedésének sebességét lassítják. Az egyetlen dolog, ami védelmet nyújt, az az oltás.

A harmadik vakcina kérdése

A miniszterelnök a harmadik vakcina szükségessége kapcsán elmondta, hogy egybehangzó vélemények állítják: a második oltás után 4-6 hónappal enyhül az oltás hatásának védőereje, éppen ezért indokolt a harmadik vakcina felvétele. Itt megjegyezte azt is, ő maga is beadatta a harmadik vakcinát, s eddig nem is fertőződött meg a koronavírussal.

Felmondási tilalom

„Tudjuk, hol vannak a szakorvosok, honnan kell őket vezényelni. A kiskunhalasi járványkórházra ha szükség lesz, akkor újra beindítják. Ez kiemelt kórház lesz, akkor, ha nagyobb baj történik” – mondta Orbán Viktor, valamint beszélt arról, hogy a rendvédelemnél és az egészségügyben felmondási tilalmat vezette be, aminek persze, sokan nem örülnek, de ez egy szükséges döntés volt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Orbán Viktor