Kisfiával ketten maradt Szabó Zsófi abban a hitellel terhelt törökbálinti ingatlanban, amelyet még a férjével, Kiss Zsolttal vásároltak 2017-ben. A műsorvezető és férje Nyíregyházáról költözött Törökbálintra.

Még nem kezdeményezték a hivatalos válást

Ahogy arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, a csinos műsorvezető és férje a válás mellett döntöttek.  A Blikknek a család egy ismerőse elmesélte, hogy egyelőre nem adták be a papírokat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni

Békés válást terveznek

Csendes, békés válást szeretnének, s úgy tűnik, nem lesz gond sem az anyagiak, sem gyermekük felügyeletét illetően, mindenben meg tudnak majd egyezni, ahogy a közös cégüket is együtt vezetik tovább.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Több mint 100 milliót ér a házuk

Borsnak most egy, a neve elhallgatását kérő informátor elmondta, hogy Zsófiék törökbálinti ingatlanján nem kevés hitel van. A ház, amely egyébként több mint százmilliót ér, Törökbálint legdrágább részén, Tükörhegyen található.

Nyíregyházán éltek

Zsófi és Zsolt esküvőjük után Nyíregyházán éltek. A műsorvezetőnek naponta több száz kilométert kellett megtennie, hiszen ő a fővárosban dolgozott.

Sokat kellett autózniuk

„Megszámlálhatatlan órát töltöttünk el az autóban, Zsolti mindig hozott és vitt, csak hogy több időt tudjunk együtt tölteni. Ezután egyszerűbb lesz az életünk” – mondta 2017-ben a műsorvezető. 

Zsófi ragaszkodott a házhoz

Emiatt a luxusház megvételéhez néhány évvel ezelőtt állítólag a műsorvezető ragaszkodott, de arról nem tudni, hogy válása után egyedül fizeti-e a törlesztést, avagy továbbra is közösen gyermeke édesapjával, Zsolttal.

4 éve nagyon örült a háznak

„Valóban igaz, nem akartam idő előtt elárulni az örömhírt, de nagyon boldogok vagyunk, és még mi magunk sem hisszük el, hogy lesz egy közös otthonunk” – mesélte boldogan a Blikknek 4 évvel ezelőtt  az RTL Klub műsorvezetője.

Hajdúék miatt ismerte a környéket

Zsófi, mielőtt Törökbálintra költözött, már nagyon jól ismerte a környéket, hiszen barátnője, Sarka Kata is ott élt Hajdú Péterrel. Az RTL klub műsorvezetője Hajdú Péterék kisfiának a keresztanyja, emiatt sok időt töltött Tükörhegyen, így nem csoda, hogy beleszeretett a környékbe.

Megromlott a barátságuk

Miután Sarka Kata elvált Hajdú Pétertől, Zsófi és Kata barátsága is megromlott. Pedig korábban a legjobb barátnők voltak és még nyaralni is együtt jártak. Biztos, hogy nem a távolság miatt szűnt meg a két hölgy kapcsolata, mert Hajdú Péter volt felesége jelenlegi férjével, a Valton Security Kft egyik tulajdonosával is Törökbálinton él. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni

Kiemelt kép: Szabó Zsófi – Forrás: BPK montázs