Az Érdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki engedély nélkül, a hatóság tiltása ellenére magánállatkertet tartott fenn. A Noel Tanyáról korábban itt, a BudapesKörnyéke.hu agglomerációs hírportálon is beszámoltunk, mint megírtuk a hatóságok elkoboztak tőlük két oroszlánt, majd hirtelen lett hét másik.

Oroszlánok, pumák, sarki rókák

Most a vádirat szerint az elkövető korábban engedély nélkül kialakított és a nagyközösség számára megnyitott Érden egy magánállatkertet, amelyben oroszlánokat, pumákat, tarajos sült, sarki rókákat és egyéb állatokat tartott. Ezek közül több is veszélyes, különösen veszélyes és természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok közé tartozott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bezáratták

2017. évben ellenőrzést tartottak az ingatlanon, majd a szükséges engedélyek hiánya miatt azt bezáratták. Emellett az illetékes hivatal még ugyanebben az évben az oroszlánokat, pumákat, tarajos sülöket el is kobozta.

Fotó a helyszínről:

Állatsimogató

Ezután az elkövető 2018-ban „állatsimogató” kialakítása érdekében kért és kapott is állásfoglalást a szakhatóságtól. Abban kioktatták, hogy ahhoz milyen okiratokra van szüksége és arra is, hogy oda veszélyes állat nem helyezhető el.

Újabb oroszlánok

Ezt követően a férfi 2018. áprilisában – továbbra is engedély nélkül, illetve a korábbi hatósági tiltás ellenére – ismét megnyitotta az állatkertet, ahol még ugyanebben a hónapban hatósági ellenőrzést is tartottak. Az ellenőrzés során ismét több oroszlánt, tarajos sült, sarkirókát és más fajta állatokat találtak, írja az ügyészség.

Szaporulat

Ezen túl 2019-ben, részben természetes szaporulat eredményeként, részben vásárlással további hét oroszlán került a területre.

A Noel Tanya története

A Noel Tanyáról az weboldalukról azt lehet tudni, hogy a történetük 2015-ben kezdődött, mikor a kisfiúk Noel megszületett. Akkor vették meg az első csirkéket és malacokat, majd folyamatosan nőtt a gazdaság. Az érdi Bibic utcában egy 6000 négyzetméteres területre költöztek és beszerezték az első oroszlánokat. Mint írják: „A lelkesedésünkön túl tapasztalatunk nem volt, így mikor beleszerettünk az első kisoroszlánunkba, nem volt kérdés, hogy gondozókat is keresnünk kell. Mentettünk meg oroszlánt cirkuszból, hoztunk el alpakát kóros soványsággal és kaptunk ajándékba szülinapra kis bikát a családtól is. Mára több mint 30 állatfajnak adunk otthon a Noel Tanyán és az a célunk, hogy a hozzánk látogató emberek a lehető legközelebbről nyerhessenek betekintést ezeknek az állatoknak az életébe.”

Helyszíni fotó:

Nem volt engedélye

Az elkövető a szükséges szakhatósági engedélyekkel nem rendelkezett sem az állatok tartására sem azoknak a nagyközönség részére történő bemutatására.

Vádat emeltek

Az ügyben az Érdi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép és belső képek: Helyszíni fotók – Forrás: Ügyészség